Novemberben újra indul az ingyenes InterRail-program

Novembertől tizenkétezer európai fiatal számára nyílik meg az a lehetőség, hogy az Európai Unió ingyenes InterRail bérletprogramjában körbeutazza Európát - közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.

Az MSZP-s politikus elmondta, idén nyáron tizenötezer európai fiatal jutott hozzá az ingyenes vonatjegyekhez, a novemberben megnyíló második pályázati körben pedig tizenkétezren élhetnek a lehetőséggel. Tájékoztatása szerint, az Európai Bizottság által szervezett szerdai konferencián elhangzott, hogy az eddigi nyertes pályázók hetven százaléka szerint az InterRail-bérlet nélkül nem lett volna lehetőségük külföldre utazni. Köztük mintegy kétezer olyan fiatal volt, akinek ez volt az első önálló útja külföldön.

Az unió ingyenes programjának pályázata május végén jelent meg, feltétele volt, hogy a jelentkező uniós állampolgár legyen és 2018-ban 18 éves. Pályázni legfeljebb négy helyszínre lehetett, a pályázatokban szerepeltetni kellett az úti célokat, amelyek közül azok élveztek elsőbbséget, amelyek az uniós bizottság kulturális örökség évének kitüntetett városait vagy régióit jelölték meg. A kiírás szerint a fiatalok egyedül vagy többedmagukkal is utazhatnak, főként vasúton, különleges esetekben azonban alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek - busz,komp -, illetve repülhetnek.

Az utazások támogatására idén 12 millió euró állt rendelkezésre, a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklusban azonban már 700 millió eurót terveznek erre fordítani.

Forrás: Turizmus Online


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.