Nyáron is Béccsel kötve repül Ferihegyre az Air Algerie

A 2019-es nyári menetrendben is Béccsel kötve repül Budapestre az Air Algerie. Az algériai légitársaság magyarországi vezérképviseletét ellátó Aviareps tájékoztatása szerint a március végén induló nyári menetrendben az oda és visszaúton is közbenső – bécsi – megállóval közlekedik a járat, hetente kétszer.

Amint korábban megírtuk, megváltozik az Air Algerie budapesti járatának menetrendje 2019 februártól, az algériai légitársaság Béccsel kötve repül Budapestre. A korábbi információk szerint a változás a március végéig tartó két hónapos időszakot érintette. A légitársaság magyarországi vezér-képviseletét ellátó Aviareps most azt közölte lapunkkal, hogy a légitársaság legfrissebb tájékoztatása szerint nem áll vissza az önálló üzem a nyári menetrend kezdetétől.

Az Air Algerie Boeing 737-700-as repülőgépei hetente két alkalommal repülnek Algír – Bécs – Budapest – Bécs – Algír útvonalon, a szerdai és szombati napokon. Az AH 2028-as számú járatok helyi idő szerint (téli menetrend) 09:10-kor indulnak Algírból, 11:40-kor szállnak le Bécsben, majd 12:30-kor továbbindulnak Budapestre, ahova 13:25-kor érkeznek meg. A visszafelé közlekedő, AH 2029 számú járatok 14:15-kor indulnak Budapestről, 15:05-kor szállnak le Bécsben, majd onnan 15:55-kor szállnak fel és 19:00-kor érkeznek vissza Algírba. Az Algír és Budapest között közlekedő utasoknak az oda és a visszaúton beiktatott közbenső bécsi megálló miatt hosszabb menetidőre kell számítani.

Forrás: AIRportal.hu


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.