Nyereséges a Budapest Airport, de még itt a Covid-hatás

A repülőteret üzemeltető társaság a 2022-es évet 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta, így a COVID időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik.

A 2020-as és a 2021-es, vagyis két, pénzügyi értelemben is nehéz év után a Budapest Airport 2022-ben végre egy kis levegőhöz jutott. Komoly kihívások mellett a vállalat a tavalyi évben visszaépítette a COVID előtti utasforgalom 75%-át, a légi áruszállítás terén pedig évi 194 ezer tonnás árumennyiséggel rekordot döntött, és ezek az eredmények a 2022-es pénzügyi mutatókon is meglátszanak. A tavalyi évben a vállalat nettó árbevétele 277,7 millió euró volt, ami több, mint a 2020-as és 2021-es évben összesen. A Budapest Airport így a tavalyi évet 76,6 millió euró nyereséggel zárta, és ennek köszönhetően sikerült a COVID két éve alatt felhalmozott 198 millió eurós veszteséget 121 millió euróra lefaragnia - olvasható a társaság lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A Budapest Airport az elmúlt évek kihívásai és a továbbra is fennálló súlyos anyagi veszteségek ellenére fenn tudta tartani a repülőtér folyamatos és biztonságos működését, és a szükséges anyagi, személyi és infrastrukturális beruházásokat meg tudta valósítani. A vállalat a tavalyi évben összesen 47 millió euró értékben hajtott végre infrastrukturális beruházásokat, így a fejlesztések értéke négy év alatt, 2022 év végére a 270 millió eurót (90 milliárd forintot) is meghaladta. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a repülőtér több nemzetközi elismerést is kapott 2023 tavaszán: az utasok szavazatai alapján a budapesti légikikötőt választották Európa legjobb repülőterének, sorban tizedszer nyerte el a Skytrax régió legjobb repülőtere címet, sőt, szintén az idei év elején a repülőtér által nyújtott szolgáltatási színvonal négy csillagos minősítést kapott a Skytrax nemzetközi auditoraitól.



A közlemény arra is kitér, hogy a vállalat tulajdonosai és menedzsmentje számára is elsőszámú szempont a budapesti repülőtér színvonalának folyamatos emelése, az utasélmény fejlesztése és a repülőtér kapacitásának az előrejelzésekhez igazított bővítése. A Budapest Airport tulajdonosai hosszú távú, stratégiai befektetők, akik annak ellenére elkötelezettek a repülőtér folyamatos fejlesztése mellett, hogy osztalék kifizetésére a 2022-es év eredményei után sincs lehetőség.

„Az, hogy 2022-ben ilyen jó eredményt tudtunk elérni, munkatársaink és részvényeseink elkötelezettségének köszönhető. Célunk, hogy mindezt még tovább javítsuk, és teljes mértékben túljussunk a világjárvány üzletmenetünkre gyakorolt hatásán, ugyanakkor folytassuk a repülőtér sikeres fejlesztését, amely Magyarország kapujaként az egész gazdaság szempontjából is kiemelten fontos” - hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Ugyanakkor, ha összevetjük a budapesti légikikötő teljesítményét és a COVID-ból való kilábalásának ütemét más hasonló európai repülőterekével, a mutatókon visszaköszön a lassabb felépülés, ami az ország gazdasági környezetének – a magas inflációnak, az időnként az egekbe szökő árfolyamoknak és az ágazatunkat sújtó extraprofitadónak – tudható be.”


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.