Kiemelkedő nyereségbe fordult a Turkish Airlines

Minden várakozást felülmúlóan teljesített az idei első félévben a Turkish Airlines. 

2012 első hat hónapjában 164 millió török líra (TRY), azaz 90 millió dollár nyereséget ért el a légitársaság, szemben a tavalyi év azonos időszakában elkönyvelt 544 millió TYR veszteséggel, tájékoztatta lapunkat Földvári András, a Turkish Airlines hazai marketing menedzsere.

A légitársaság a tavalyihoz képest kiemelkedően erős első- és második negyedéves eredményeinek köszönhetően tudta pozitívba fordítani működését. Habár az első negyedévben a légitársaság vesztesége még 30 millió TRY körül állt a szezonális hatások miatt, erős második negyedéves teljesítményével az üzemelési nyereség az április-júniusi időszakban nettó 271 millió TRY lett, amelynek köszönhetően az első félévet 52 millió TRY nettó üzemi nyereséggel zárta. 

Az időszakban az árbevétel 36%-kal 6,7 milliárd török lírára nőtt. Az utasok száma 20%-kal emelkedett, elérve a 18 milliót. Az ASK (rendelkezésre álló üléskilométer) 19%-kal, az RPK (utaskilométerekből származó bevétel) 24%-kal emelkedett, a kihasználtság pedig 5,7 százalékponttal 75,2%-ra nőtt az elmúlt félévben.

Az idei első hat hónapban a Turkish Airlines nyolc új nemzetközi desztinációt kapcsolt be járathálózatába. A szerdán indult új Dzsibuti járatával a légitársasággal elérhető úti célok száma - beleértve a belföldieket is - 201-re emelkedett, amellyel a légitársaság Európában a legnagyobb, a világon pedig az ötödik legkiterjedtebb hálózat birtokosa, mondta el Földvári András. Flottáját az elmúlt időszakban 19 géppel bővítette, mellyel a repülőgépek száma összesen 194-re nőtt. Ebből 151 keskenytörzsű, 37 szélestörzsű és négy cargo repülőgép.


Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.