Nyitva maradhatnak a bringaszervizek

A tavalyihoz hasonlóan újra közös levélben fordultak az ország legjelentősebb kerékpáros civil, szakmai, piaci és jótékonysági szereplői a kormányhoz a járműjavító műhelyek nyitvatartásának biztosítása érdekében. A péntek délutáni Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint nyitva maradhatnak a kerékpárboltok, szervizek és kölcsönzők.

A Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztoshoz írt levél így fogalmaz:


Gulyás Gergely miniszter úr ma délelőtti bejelentésében beszámolt a március 8-tól érvényes járványügyi korlátozásokról. Ezek között külön kiemelte a boltok és szolgáltatások zárva tartását. Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy a korlátozások vonatkoznak-e a járműjavító műhelyekre.

Az ország legjelentősebb kerékpáros civil, szakmai, piaci és jótékonysági szereplőiként arra kérjük a kormányt, hogy a távolságtartásra és kiszolgálásra vonatkozó megfelelő óvintézkedések elrendelése mellett a járműjavító (kerékpár- és autószerelő) műhelyek nyitvatartását biztosítani szíveskedjenek. Határozott véleményünk szerint a járműjavító műhelyek nyitvatartásának biztosítása szükséges a lakosság mobilitási igényeinek kiszolgálása és a gazdaság működtetése szempontjából.

Az örökbecsű Monty Python jelenet a kerékpárszerelők tiszteletére: https://www.dailymotion.com/video/x7uv0n7

A kerékpár a magyar felnőtt lakosság 75 százaléka számára elérhető közlekedési eszköz, egyes régiók lakosságának mintegy harmada elsődlegesen kerékpárral közlekedik Akik utazásaikat - amennyiben elengedhetetlenek - kerékpáron teszik meg, elkerülhetik az emberekkel való közvetlen találkozást, és fertőző felületek érintését. Ezzel egy időben testmozgást végeznek, aminek szív- és érrendszeri betegségek elkerülésében, illetve az immunrendszer erősítésében játszott szerepe régóta ismert. A kerékpározással járó testmozgás a bezártság okozta mentális nehézségeket is oldja.

Járványmegelőzési és egészségügyi hatásai mellett a kerékpározás egy környezetbarát, helytakarékos és széles tömegeknek elérhető közlekedési forma, mely világszerte bizonyította hasznosságát a vírushelyzetben.

A járványmegelőzési szempontok elsődlegességét szükségesnek tartva, a kerékpáros civil és piaci szereplők fontosnak látják - a megfelelő óvintézkedésekre való felhívás mellett -, hogy minél több ember számára elérhető maradjon a kerékpáros közlekedés. A szolgáltatási tevékenységek során természetesen szükségesnek tartjuk az emberi találkozások minimalizálását, a védőfelszerelések használatát és a közösségi terekben csak a szükséges esetekben való tartózkodást.

Úgy gondoljuk, hogy a 2020.03.28-án hatályba lépett rendeletben alkalmazott megoldás – melyben biztosították a járműjavító műhelyek nyitvatartását – továbbra is alkalmazható lenne. Kérjük, hogy a levelünkben leírtakat szíveskedjen továbbítani a kijárási korlátozások ügyében döntést hozó testületek felé.

    


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.