A papír jegy, a nyomtatott beszállókártya és az útvonalterv ma már csak a régmúlt azon nem kevés papírt felemésztő emlékei, amelyek az online foglalás, az online fizetés, az e-Ticket, az online check-in és az online beszállókártya elterjedését megelőzően nemcsak a papírfelhasználás, de a hulladékkezelés terén is komoly költségek és kihívások elé állították a légitársaságot. A British Airways az elmúlt években az utazás előtti ügyintézés teljes folyamatát elérhetővé tette utasai számára a ba.com oldalon, a tevékenysége során keletkező hulladékokat pedig Komplex Környezetvédelmi Programja részeként kezeli, 2010-re 50 százalékos újrahasznosítási arányt célozva meg. Az online szolgáltatások környezetvédelemben betöltött szerepét jól érzékelteti az a tény, hogy csak az IATA 240 taglégitársaságának papír alapú jegyről elektronikus jegyre való áttérésével évente mintegy 50.000 fa menekülhet meg a kivágástól. A British Airways 30 millió utasának 87 százaléka ma már csak e-Ticket-et kap, naponta mintegy 100 ezer utas már az interneten jelentkezik be az induló járatokra, akik közül 20 ezer utas már az otthonában – akár használt papírra – nyomtatja ki beszállókártyáját. Mindez azt jelenti, hogy a légitársaságnál naponta mintegy 200 ezer olyan tranzakció történik a virtuális világban, amelyek jelentős része korábban papír felhasználással és számottevő mennyiségű hulladék keletkezésével járt.
Online szolgáltatásokkal is védi a környezetet a BA
A legjobb hulladék az a hulladék, amely létre sem jött, a British Airways-nél ezen egyszerű környezetvédelmi elv érvényesülését az internet és az általa lehetővé váló online szolgáltatások segítik elő.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.