Az egységes AirUnionban 55 százalékos többségi részesedéssel rendelkeznek majd a szibériai KrasAir vezéréhez, Borisz Abramovicshoz közeli magánrészvényesek, míg az állam tulajdoni hányada 45 százalékra hígul – írta a Kommerszant. Az AiRUnion fúziója egyszerűsíti a magyar Malév bekapcsolását is, jegyezték meg az egyesülő légi szövetségnél. A Malév megvételét az Abramovics ellenőrizte AirBridge most véglegesíti. A fúzióval Abramovics - a KrasAirben kisebbségi hányaddal rendelkező magánrészvényesek éléről - az egységes AiRUnion többségi tulajdonosainak élére kerül, közvetlenül irányítva az egész társaságot. Orosz elemzők szerint az AiRUnionnak, amely utasforgalmát tekintve a harmadik legnagyobb orosz légitársasággá válik, mindenekelőtt hatékonyságát kell javítania. A KrasAir fuvarozási volumene ugyanis tavaly csak két százalékkal, az AirUnion szövetségé pedig 4 százalékkal nőtt, jócskán elmaradva a közvetlen konkurensek (YutAir, Transaero) teljesítményétől. (Népszabadság)
Orosz unióba viszik a Malév vevője mögött álló légitársaságokat
Mihail Fradkov orosz miniszterelnök aláírta az AiRUnion légi szövetség öt tagjának egységes holdingban való összeolvadására irányuló rendelet tervezetét, amely már csak Vlagyimir Putyin elnök aláírására vár, jelentette egy moszkvai lap szerdán.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.