Ősszel befejezi az önálló üzemelést a száz éve működő légitársaság

A téli menetrend kezdetével megszűnik a száz éve működő cseh légitársaság IATA-kódja és így önálló járatüzemeltetése is.

A Czech Airlines (CSA)  egyike a világ legrégebbi légitárdaságainak, tavaly októberben ünnepelte fennállásának századik évfordulóját.

A cégcsoport stratégiai átszervezésének részeként idén október végétől azonban a teljes járatüzemeltetést a tulajdonos Smartwings veszi át, az intézkedéstől a működési hatékonyság javulását várja a vállalat, adta hírül az AIRportal.hu.

Mint írják, ezzel párhuzamosan, október 27-én megszűnik a Czech Airlines (CSA) IATA-kódja, az OK, és a cég összes járata a Smartwings QS kezdetű járatszámaival közlekedik majd.

Megmarad ugyanakkor a CSA márkanév és a vállalat önálló honlapja, itt lehet továbbra is repülőjegyet is foglalni a járatokra, de már a Smartwings IATA-kódja alatt – erősítette meg egy cseh lapnak a cég szóvivője. A vállalat légitársaságokat összefogó holdingon belül a Czech Airlines a légitársaságok irányításáért felelős szerepet kap.

A Czech Airlines jelenleg mindössze két Airbus A320-assal repül
A Czech Airlines jelenleg mindössze két Airbus A320-assal repül
Fotó: depostiphotos

A Czech Airlines a covid járvány miatt bekövetkezett átszervezés következményekéntlényegében az összes útvonalát már átadta a Smartwingsnek. Jelenleg mindössze két Airbus A320-assal repül, de a vállalat korábban négy Airbus A220-ast rendelt, ennek sorsáról egyelőre nincs friss információ, továbbá arról sem, mi a helyzet az A321XLR-ek üzemeltetésének tervéről, áll az AIRportal cikkében, ahogy az is, hogy "az ősszel esedékes változásról azt követően hozott döntést a vállalat, hogy a cég részvényei teljes egészében visszakerültek a cseh befektetőkhöz, a korábbi kínai tulajdonos kiszállásával."


Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.
Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma

Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma 

Egyre többen választják nyaralásuk célpontjának a hűvösebb Skandináv térséget.
Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka

Beköszöntött a Nagy Vonatozás korszaka 

A vonatozás virágkorát éli, és egy friss kutatás szerint az európai utazók közül a következőkben még többen veszik majd igénybe ezt a szolgáltatási formát.
A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor

A magyar fiatalok ezt figyelik utazástervezéskor 

Szinte minden magyar fiatal bevet trükköket azért, hogy spóroljon a repülőjegyen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.