Öt éve Magyarországon

Az Emirates, a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága öt éve van jelen Magyarországon. 2014-ben a légitársaság egy Airbus 330-200 típusú repülőgéppel indította naponta közlekedő járatát Budapest és Dubaj között. Ma már egy nagyobb, Boeing 777-300 ER gép szolgál az útvonalon, amely First Class-on 8 privát lakosztályt, Business Class-on 42 ággyá alakítható ülést, az Economy Class-on pedig 310 tágas ülőhelyet kínál a magyar utasok számára. Az indulás óta több mint 3500 menetrend szerinti járat több mint 900 ezer utast szállított Dubajba, vagy onnan további országokba.

A légitársaság 300 magyar állampolgárt foglalkoztat, köztük 165 légiutas kísérőt és 4 pilótát. A napi járat mellett a légitársaság 2014-ben egy globális ügyfélszolgálati központot is létrehozott Budapesten – második helyszínként Európában –, amely ma már 115 főt alkalmaz, akik 6 nyelven, magyarul, angolul, németül, olaszul, spanyolul és csehül állnak az utasok rendelkezésére.

Az Emirates napi járatai nemcsak Dubajjal kötik össze a magyar fővárost, hanem további népszerű úticélokkal is. A Budapestről indulók közül legtöbben Vietnámba, a Maldív-szigetekre, Dél-Koreába, Kínába és Japánba utaznak. A légitársaság 85 ország 150 városába repül Dubajból.

Díjnyertes fedélzeti szórakoztató rendszerében már 11 magyar csatorna érhető el, melyek mellett további 4500 csatorna kínálatából, köztük a legújabb filmekből és TV-sorozatokból is válogathatnak kedvükre az utazók. Emellett a regionális konyhák ihlette ételek varázsolják emlékezetessé az utazást, míg az akár 20MB-nyi ingyenes Wi-fi adatforgalom a repülőút során is lehetővé teszi a kapcsolattartást a családdal, barátokkal.

A légitársaság menetrendje módosult a téli időszámításra váltás miatt: az EK 112-es járata Budapestről 15:00-kor indul és helyi idő szerint 23:20-ra ér Dubajba. Visszafelé az EK 111-es járat 8:50-kor indul Dubajból és helyi idő szerint 11:45-re ér Budapestre.


Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.