A Párizsból Londonba közlekedő vonat 9 óra 44 perckor indult próbaútjára a párizsi Gare du Nord-ról, a sajtó munkatársaival a fedélzetén. A Channel Tunnel és London között épített új gyorsvasútpályának köszönhetően a vonat pontosan 2 óra 3 perc alatt tette meg a 306 mérföldes utat, ami új rekordnak számít, hiszen több mint 20 perccel rövidítette le az általános menetidőt. A vonat elérte az óránként 300 kilométeres brit sebességrekordot, így 50 százalékkal gyorsabb volt, mint a belföldi járatok. Richard Brown, az Eurostar vezérigazgatója szerint az új vasútvonal lehetővé teszi, hogy még gyakoribb és kényelmesebb legyen a közlekedés a két város között. Mindamellett a beszállási és várakozási idő megspórolása miatt az Eurostar gyorsabb lehet, mint a repülő, arról nem is beszélve, hogy sokkal környezetbarátabb, és a menetjegyek árai is vetekszenek egymással. Az új vasútvonalat november 14-én nyitják meg a nagyközönség előtt.
Párizs-London rekordot döntött az Eurostar
Az Eurostar már a bemutatkozó útján rekordot döntött.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.