Példát mutatnak a brit diplomaták - repülés helyett videokonferencia

A diplomaták repülőútjainak csökkentésével, az irodákban energiatakarékossággal és egy kerékpáron munkába járó nagykövet példaként állításával küzd a globális felmelegedés ellen a brit külügyminisztérium.

"A külügyminisztérium úgy határozott, mindent elkövet, hogy 2010-ben 10 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást az alábbi négy területen: az áramfogyasztás, a fosszilis üzemanyagok felhasználása, a járművek szén-dioxid-kibocsátása és a légi közlekedés. Feltett szándékunk, hogy jelentős előrelépést érjünk el minden egyes területen" - közölte a minisztérium szóvivője. A tervezett intézkedések széles skálán mozognak.

A repülőutakkal szemben például minden esetben a videokonferenciákat fogják ösztönözni. Ha mégis elkerülhetetlen, hogy a diplomaták repülőre szálljanak, akkor többnyire turistaosztályon utaznak majd. A businessosztályt csak a több mint 5 órás "munkarepülések" vagy a több mint 10 órás "szabadságra repülések" esetében fogják engedélyezni. (A "munkarepülések" jelenlegi korlátja businessosztályon 3 óra). A szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy a döntések életbe lépése a köztisztviselők szakszervezeteivel folyó megbeszélések kimenetelétől függ. Hozzátette azt is, hogy a légi járatok szén-dioxid-kibocsátását az egyes utasok által elfoglalt hely függvényében számolták ki, ezért az első- vagy businessosztály kényelmes székeire eső "kibocsátás nagyobb, mint a turistaosztály üléseire jutó".

A nagykövetségeken és a diplomáciai épületekben takarékoskodni fognak a fűtéssel és a légkondicionálással, előnyben fogják részesíteni a hibridjárműveket és a megújuló energiaforrásokat. A külügyminisztérium dicsőségtáblájára máris felkerült Alex Ellis, őfelsége lisszaboni nagykövete, aki minden reggel 25 percet kerékpározik, hogy bejusson a munkahelyére. Az első, aki példát mutatott a köztisztviselőknek az energiaspórolás terén mégsem Ellis, hanem Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök volt 20 éve, amikor rendszeresen saját kezűleg oltotta el a lámpákat a minisztertanácsi ülések után a Downing Street 10-ben. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.