Péntektől megint menetrend szerinti hajójáratok Budapesten

Pénteken újraindul a menetrend szerinti hajójárat a Duna fővárosi szakaszán a Nemzeti Színház és a Margitsziget között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a budapesti körjáraton keddtől péntekig a BKK havi vagy annál hosszabb érvényességű bérletével is lehet utazni. Tájékoztatásuk szerint a hajó - amely a BKK és a Mahart együttműködésében indul ismét - a Vigadó tér-Akadémia-Margitsziget (Sportuszoda)-Batthyány tér-Vigadó tér kikötőkben köt ki. A hajójárat keddtől vasárnapig 12 órától 20 óráig kétóránként indul. Az utolsó járat 21.15-re ér vissza a Vigadó térre. Hétfőn a hajóközlekedés szünetel - ismertették.

Kitértek arra is, hogy a BKK közösségi közlekedési járatain érvényes utazási kedvezmények - például a 14 éven aluliak vagy a 65 évnél idősebbek díjmentessége - a hajójáratokon nem vehetők igénybe. Szombaton és vasárnap 1500 forintos napijegy váltható. Ugyancsak napijegyet vehetnek hétköznap is azok, akiknek nincs BKK-bérletük. A napijeggyel aznap többször is lehet utazni. A 7 évnél fiatalabb gyerekek ingyen utazhatnak. Jegyet a Vigadó téri hajóállomáson lehet vásárolni, a többi kikötőben pedig a hajón tehetik meg ezt az utasok - áll a közleményben.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.