Pert nyertek a Malév pilótái

Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben - közölte a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Hunalpa) - hétfőn.

A közlemény szerint a Malév tavalyi megszűnése óta még nettó kétmilliárd forint kifizetésére várnak a légitársaság volt dolgozói, számításaik szerint ennyi járna végkielégítésre, illetve a felmondási időre, de ezt a mai napig nem kapták meg. A pilóták korábban bírósághoz fordultak, vitatva a felmondások jogszerűségét.

A Kúria honlapján közzétett, április 15-i keltezésű határozat szerint a testület a felszámoló által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján eljárva a másodfokú bíróság jogerős végzését hatályában fenntartotta.

Az ítélet alapján a felszámolónak meg kell állapítania a kifogást előterjesztő munkavállalók munkaviszonya megszűnésének időpontját, a végkielégítés időtartamát és összegét, meg kell határoznia a felmondási időre járó átlagkeresetet, továbbá el kell készítenie a szabadság elszámolását.

A Hunalpa közleménye emlékeztet, hogy a Malév tavalyi csődje után a dolgozók még megkapták a februári fizetésüket, majd a végkielégítésük töredékét már csak az állami bérgarancia-alapból tudták kifizetni. A bérgarancia kimerítése után gyakorlatilag nem fizettek nekik semmit, és azt sem közölték velünk, hogy összesen még mennyi pénz jár nekik.

A Hunalpa közölte azt is, hogy a felszámolás még mindig tart, a Malév volt dolgozói közül sokan még mindig nem találtak munkát, tartalékaikat teljesen felélték, sokan a hiteleiket sem tudják már fizetni.

A Kúria döntése alapján a pilóták és a többi munkavállaló megvizsgáltatná a felszámoló munkáját. Továbbá azt tervezik, hogy napokon belül keresetet nyújtanak be annak érdekében, hogy a bíróság megállapítsa az állam, mint többségi tulajdonos felelősségét a Malév csődje kapcsán. Az érdekvédő szervezet szerint ez egy későbbi kártérítési per alapjául szolgálhat.

Forrás: MTI


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.