Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje

június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Televonat június 10-én, hétfőn közlekedik. A MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és a helyjegyeket – lehetőség szerint már az ünnep előtt néhány nappal – elővételben váltsák meg.

A felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére – egyes népszerűbb utazási időpontokban – gyorsan megtelhetnek az InterCity vonatok, ezekre érdemes elővételben megvenni a menet- és helyjegyeket. Az InterCity-vonatokhoz a helyfoglalások figyelembevételével – a lehetőségekhez mérten – pluszkocsikat kapcsol a vasúttársaság.

Az legforgalmasabb Budapest–Debrecen–Záhony vonalon új InterCity vonat is közlekedik Sóstó IC néven, pénteki és vasárnapi menetrend szerint. Az IC a Nyugati pályaudvarról 20:23-kor indul, Debrecenbe 22:52-kor, Nyíregyházára 23:24-kor érkezik meg. Visszaútban Záhonyból 18:35-kor indul, Nyíregyházára 19:25-kor, Debrecenbe 20:01-kor, a Nyugatiba 22:37-kor fut be. Az InterCity-vonatokon kívül a gyors-, sebes- illetve személyvonatokat is választhatják az utasok. Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre közlekedő Televonat a megszokottól eltérően nem vasárnap, hanem pünkösdhétfőn indul. Ez a járat kizárólag speciális, úgynevezett Televonat-jeggyel vehető igénybe, melynek ára rendkívül kedvező: Nyíregyházáról 2490, Debrecenből 2210 forintba kerül. A Televonat a várható utasforgalomra való tekintettel 600 ülőhellyel indul Nyíregyházáról.


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.