Repedések a Boeing 737 NG több példányán

A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) figyelmeztetése szerint a Boeing 737 Next Generation típusokon szárny és a törzs csatlakozásánál repedéseket fedeztek fel több példányon is. A hibában érintett alkatrész a 737-esek szárnyát és a törzset tartja össze, valamint teherviselő elemként funkcionál - és a gépek teljes élettartamát bírnia kellene.

A hatóság arra kérte az üzemeltetőket, hogy ellenőrizzék a csatlakozási pontokat és keressenek strukturális repedést, vagy arra utaló nyomot és igény szerint végezzék el a szükséges javításokat. A Boeing a hatóságokkal együtt most próbálja kideríteni, hogy pontosan hány repülőgép lehet érintett a problémában, eddig a világ több pontjáról jelentettek hasonló eseteke.

Az érintett alkatrészeket elvileg úgy tervezték, hogy a gép teljes élettartamában hiba nélkül működjenek, így az NG-k esetében nagyjából 90 ezer ciklust kellene kibírniuk, a felfedezett repedés a feltételezések szerint olyan súlyossá válhat, amely akár a gép lezuhanását is okozhatja.

A Boeing elismerte a problémát és annyit közölt, hogy nagyon kevés szolgálatban lévő gépen találkoztak a hibával.

A probléma nem érinti a típus alapján kifejlesztett P-8 Poseidon katonai felhasználású gépet és a MAX-okat sem

Forrás: Airportal.hu


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.