Repül a bécsi repülőtér vezetője

Leváltotta a Bécsi Repülőtér (Flughafen Wien) felügyelőbizottsága a tőzsdén jegyzett vállalat vezetőjét, Herbert Kaufmannt.

A javarészt köztulajdonban - Bécs és Alsó-Ausztria tartomány közös kezelésében - lévő nemzetközi légikikötő ideiglenes vezetője Christoph Herbst, a felügyelőbizottság elnöke lesz. Ugyancsak idő előtt, 2011 végén szűnik meg a vezetőség másik két tagjának, Ernest Gabmann-nak és Gerhard Schmidnek a szerződése is. Herbst legfeljebb egy évig áll majd a vállalat élén.

A 14 órás tanácskozást követően, szerda éjjel meghozott döntés egy pénzügyi botrány következménye és egy többhetes, politikai elemektől sem mentes huzavona végére tett pontot.

Sok pénz

Eredetileg Herbst, Gabmann és Schmid szerződése is 2014-ig szólt. Az osztrák számvevőszék azonban mindhármukat felelőssé tette az épülőfélben lévő új repülőtéri terminál, a Skylink körüli visszásságokért. Az építkezés várhatóan csak négy és fél évvel a tervezett időpont után, 2012-ben fejeződik be, ráadásul a tevezettnek több mint a duplájába, 830 millió euróba kerül.

A felügyelőbizottság végül kompromisszumos döntést hozott, az utóbbi hetekben ugyanis a vállalat "lefejezése", vagyis mindhárom vezető egyidejű távozása is napirenden volt.

Politika

Kaufmann munkajogi értelemben közös megállapodással távozik, várhatóan 350 ezer eurós végkielégítéssel. A testület a számvevőszék megállapításai ellenére sem büntetőjogi, sem vállalati jogi szempontból nem látta megalapozottnak a formai leváltást. A közös megegyezéses megoldással egyúttal azt is sikerült elkerülniük, hogy a munkaviszony rövid határidőn belül történő felbontása miatt milliós nagyságrendű végkielégítést kelljen fizetniük. Ugyanebből az okból előnyös a vállalat számára Gabmann és Schmid - Kaufmannéhoz képest - késleltetett távozása.

A hosszas egyezkedés után létrehozott megállapodás mögött az osztrák sajtó értékelése szerint politikai szempontok is meghúzódnak. Az alsó-ausztriai tartományi vezetőhöz és az Osztrák Néppártoz közel állónak tartott Herbst mindhárom vezetőt menesztette volna, az Osztrák Szociáldemokrata Párthoz közel álló felügyelőbizottsági tagok viszont ezt ellenezték.

Zűrös ügy

A Skylink építése presztízsberuházásnak indult 2005-ben, de a repülőtér újabb és újabb késedelmeket volt kénytelen elismerni és a költségek is egyre feljebb kúsztak. Noha az építkezést 2009-ben fél évre befagyasztották és új pályázatokat írtak ki, egy novemberi számvevőszéki jelentés tervezési, irányítási és kivitelezési hiányosságokat állapított meg és felvetette a 2009 óta hivatalban lévő Kaufmann, Gabmann és Schmid felelősségét. A Skylink-botrány miatt korábban már távozni kényszerült Christian Domany pénzügyi igazgató is. (MTI)


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.