Repülőjegy sorsolás az Utazáson

Ismét kedvező repülőjegy foglalási árakkal, sőt minden nap ingyen repülőjegy kisorolásával várja a látogatókat a Budapest Airport az Utazás 2012 kiállításon a kőbányai vásárközpontban. A Budapest Airport az F pavilon 303. standján állít ki és megjelenésével a tavaly tavasszal megnyílt SkyCourt-ot (Égi Udvart), a 2-es terminál új épületét idézi.

A régi és az újonnan bejelentett járatokra egyformán lehet jegyet foglalni a Budapest Airport standján a Hungexpo vásárvárosban az Utazás 2012 kiállításon. Elsősorban a tavaszi és a nyári időszakra kínálnak kedvező árú repülőjegyeket a budapesti repülőtér légitársasági partnerei a kiállítás négy napja alatt, vagyis március 1. és 4. között. A foglaláshoz az érdeklődők a standon egy tájékoztató kupont is kapnak, amelynek kódjával akár otthonról is érvényesíteni lehet a repülőjegyekhez kínált, 50 %-os parkolási kedvezményt. A repülőjegy foglalási díját a Budapest Airport átvállalja.

Egy sor légitársaság az Utazás 2012 kiállításhoz időzítve ingyenes repülőjegyet ajánlott fel (két fő részére) amelyet a Budapest Airport standján sorsolnak ki. Fontos tudni, hogy a sorsoláson csak azok vehetnek részt, akik előzőleg regisztrálnak a Budapest Airport standján. A sorsolásra a cseh CSA, a német airBerlin, az ír Ryanair valamint török Turkish Airlines ajánlott fel jegyeket. A látogatók számára – különleges digitális technikával – olyan emlékfotók is készülnek, amelyekhez a budapesti légitársaságok gépei vagy ismert külföldi tájképek adják a hátteret.

A szerencséjét minden látogató kipróbálhatja a repülőtér kereskedelmi kínálatából ízelítőt adó más játékokkal is. A televízióból ismert Szerencsekerék mintájára a Budapest Airport standján is meg lehet pörgetni a hatalmas kereket, amellyel a repülőtéri üzletek kínálatából származó ajándéktárgyakat lehet nyerni. A sorsoláshoz a Heinemann Duty Free, az Interchange, a Hungaricum Wine & Food, a Szamos valamint a Lian Day Spa ajánlott fel ajándékot vagy utalványt.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.