Részlegesen megnyitják a brüsszeli repteret

Újra fogad utasokat szerdától a brüsszeli Zaventem repülőtér.

Szerdán részlegesen megnyithatják újra a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol egy héttel ezelőtt kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - közölte a légikikötőt üzemeltető vállalat igazgatója. Arnaud Feist a L'Echo című belga lapnak adott keddi interjújában kifejtette, hogy a repülőtér működésének teljes helyreállítása akár hónapokig is eltarthat. Szerdán - ha meg is nyitják - még csak a teljes kapacitás 20 százalékával üzemelhet a repülőtér, így óránként mindössze 800-1000 utast tudna kiszolgálni a létesítmény. Az egy hete elkövetett terrortámadások után lezárták a füstölgő, helyenként rommá zúzott repülőteret és az oda vezetők utakat, valamint törölték az összes járatot. A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liege-be és más városok repülőtereire irányították át. A Brussels Airlines Budapest és Brüsszel között közlekedő járatai jelenleg Antwerpen vagy Liège repülőterén szállnak le - tudtuk meg a légitársaság magyarországi képviseletétől.

Nincs még hivatalos tájékoztatás arról, hogy mikor indulnak újra a menetrend szerinti járatok - közölte a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-vel kedden. Hardy Mihály elmondta: a jelenlegi információk szerint a Brussels Airlines járatai szerdán sem közlekednek a belga és a magyar főváros között, de ez változhat. A Wizzair és a Ryanair járatai, amelyek a charleroi-i légikikötőt használják, fennakadás nélkül közlekednek - tette hozzá.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren kedden tesztelték az egy héttel ezelőtti merényletben megsérült épületet és a légiutas-kiszolgálást, a tesztüzem eredménye szerint a repülőtér szerdán 20 százalékos kapacitással megkezdi működését és újra fogad repülőgépeket - tájékozatott Arnaud Feist, a repülőtér vezérigazgatója a többi között a belga közszolgálati televízió honlapján. Az épület legszükségesebb javításait elvégezték, de még hónapokig eltarthat, amíg minden szükséges munkálat befejeződik. A vezérigazgató elmondta: a repülőtér minden nemzetközi biztonsági normának megfelel.

Az újrainduló járatokkal kapcsolatban közölte, a hét végére már el szeretnék érni a rendes működés 50 százalékát. Az ide érkező és innen induló légitársaságok között előnyben részesítik a Brussels Airlines járatait, majd fokozatosan a többi társaság gépeit is fogadni tudják - mondta a vezérigazgató. Múlt kedden terrortámadásokat követtek el Brüsszelben, a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson történtek robbantások. A nemzetközi repülőteret lezárták. A két helyszínen végrehajtott terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincöt ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek.

Forrás: MTI / Turizmus Online


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.