Romló eredmény a Lufthansa Csoportnál

A javuló bevételek ellenére romlott a Lufthansa Csoport üzemi eredménye a szeptember 30-ával zárult harmadik negyedévben és az idei év eddigi részében - derül ki a légitársasági csoport honlapján csütörtökön közzétett eredmény-kimutatásból.

Az adatok szerint a társaság a harmadik negyedévben 2 százalékkal 10,1 milliárd euróra növelte az árbevételét, ugyanakkor az üzemi eredmény 13 százalékkal 12 milliárdra csökkent, ám az adózott eredmény 4 százalékkal 1,1 milliárd euróra emelkedett.

A január-szeptemberi időszakban a Lufthansa, a Swiss, az Austrian, a Brussels Airlines és a Eurowings légitársaságok anyacége 3 százalékkal 27,7 milliárd euróra növelte az árbevételt, az üzemi eredmény 33 százalékkal 1,6 milliárd euróra, az adózott nyereség pedig 43 százalékkal 1 milliárd euróra csökkent.

A légitársaságok közül a Lufthansa eddigi üzemi eredménye 26 százalékkal 1 milliárd euróra romlott, a Swiss mutatója 10 százalékot csökkent és 455 millió eurót mutatott, az Austrian Airlines 88 százalékkal rontotta üzemi eredményét, amely így 14 millió euró nyereséget mutatott, az Eurowings és Brussels Airlines pedig - ahogy tavaly is - 100 millió eurós veszteséggel üzemelt.

Az eredmények közlésével együtt a Lufthansa azt is közölte, hogy jelentős költségmegtakarításba kezd, mert a kerozin árának folyamatos emelkedése, illetve az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború nyomán csökkenő gazdaság és utasforgalom miatt a költségek folyamatosan emelkednek. Az Eurowingsnél folytatják a cég átalakítását, az Austrian Airlinesnál pedig 90 milliós költséglefaragást irányoztak elő, amelynek jelentős részét adja a cég racionalizálási programja és a bér jellegű ráfordítások csökkentése.

Forrás: MTI


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.