Saját tűzoltóságot hoz létre a Budapest Airport

Ősztől új tevékenységgel bővül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének feladatköre; a Budapest Airport (BA) saját létesítményi tűzoltóságot alapít, nagy létszámú, saját állományban tevékenykedő tűzoltóval és Európa egyik legjobban felszerelt repülőtéri tűzoltóbázisával, közleményük szerint.

Mint írják, a légikikötőben jelenleg a katasztrófavédelem tűzoltói látják el a repülőtér üzemeltetéséhez szükséges feladatkört, egy december végi jogszabályváltozás miatt azonban idén októbertől a Budapest Airport kötelessége a tűzoltóság állományának biztosítása. A vállalat így mindössze 9 hónap alatt állítja fel a speciális repülőtéri elvárásoknak is megfelelő, nagy létszámú létesítményi tűzoltóságát, versenyképes juttatási csomagot és stabil munkakörnyezetet kínálva az állományhoz csatlakozóknak.

 

A repülőtéri tűzoltók elsődleges feladata repülőgép tűzoltási és mentési feladatok ellátása, készenlét biztosítása (amely garantálja, hogy a tűzoltók a riasztástól számított 3 percen belül a repülőtér bármely pontjára kiérnek), valamint a légikikötőben található épületek tűzvédelmének biztosítása. Ezt a feladatot egy váratlan, tavaly decemberi jogszabályváltozás következtében 2023 őszétől a BA-nakj kell megszerveznie, vagyis a szolgálatot a katasztrófavédelem helyett a reptér állományához csatlakozó, szakképzett létesítményi tűzoltó munkatársak látják majd el októbertől.

Megkezdték a létesítményi tűzoltó-parancsnokság létrehozását. A tűzoltósághoz csatlakozó létesítményi tűzoltók számára kiemelkedő juttatási csomagot és minden szükséges képzést biztosítanak, az állományba pedig a jelenleg a repülőtéren tevékenykedő tűzoltókat, más telephelyen szolgálatot teljesítő szakembereket és tűzoltó szakképesítéssel rendelkező, de jelenleg más jellegű munkát végző jelentkezőket is várják.

 

Forrás: Budapest Airport


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.