„Senki sem fog azért iderepülni, mert szép a reptér, hanem mert van egy desztinációnk”

22 légitársaság és 8 utazásszervező várta 52 utazási iroda 70 képviselőjét szerdán a ferihegyi repülőtér rendezvényközponttá nemesült néhai 1-es termináljában, hogy közös munkával tovább javítsanak az amúgy egekben lévő statisztikákon.

Az esemény nem teljesen újkeletű; vidéki és határon túli — Temesvár, Belgrád — roadshow-k során hasonló workshopon már évek óta adnak egymásnak randevút a légi közlekedés és az utaztatói szakma hazai képviselői — tudtuk meg Hardy Mihálytól, a Budapest Airport szóvivőjétől. Budapesten egy, a Marriott szállóban 7 éve rendezett, de a szerdainál jóval kisebb kaliberű workshop tekinthető előzménynek. Sok év kihagyás után találta úgy a repülőtér vezetése, hogy szükség van az ilyen fórumokra, mely a tervek szerint hagyományteremtő jelleggel a következő években is megrendezésre kerül — tette hozzá.

A megjelent légitársaságok közt a magyarországi képviselettel vagy értékesítési ügynökséggel rendelkezők mellett olyanok is feltűntek a parketten, melyeket senki sem reprezentál itthon; köztük a Ryanair, Pegasus, Belavia.

„Senki sem fog azért iderepülni, mert szép a reptér, hanem mert van egy desztinációnk” — állapította meg a workshopot nyitó előadásában Kam Jandu, a repülőtér kereskedelmi igazgatója felhívva figyelmet az utaztatók és a repülőtér együttműködésének fontosságára. „Teljesen privát cégként nem csak a szánk jár, hanem cselekszünk is. Nagyszerű a kínálatunk” — közölte az egybegyűltekkel. A Budapest Airport az esseni székhelyű Hochtief-leány Avialliance repülőtér üzemeltető, a szingapúri állami befektetési alap, GIC, valamint a Caisse de dépôt et placement du Québec nyugdíjalap kezében van.

Amennyiben a tavalyi évet 2014-hez képest 12,5 százalékos növekedés mellett 10 298 963 utassal záró Budapest Airport idén mindent jól csinál és nem következik be egy kozmikus kataklizma sem, akkor az előzetes becslések szerint akár 11,2 millió utasuk is lehet a 2014-15-ösnél szerényebb — 8,9% — növekedés mellett. Ezzel azonban éves szinten is vélhetően lepipálja régiós — Bécs, Prága, Varsó — versenytársait annak ellenére, hogy velük ellentétben Ferihegyet nem használja bázisként átszálló forgalmat hozó hálózati légitársaság. Ez év első 8 hónapjának növekedési mutatói szerint csupán Varsó-Chopin liheg a budapestiek nyakában, mindössze 0,1 százalékkal elmaradva.

2016 első 9 hónapjának mérései szerint a TOP 20 útvonal élbolyának első 5 helyén sorrendben London, Párizs, Brüsszel, Frankfurt és Amszterdam osztozik. Londonba mintegy 1,140 millióan utaztak, 15,5 százalékkal többen, mint 2015 azonos időszakában. Kapacitásnövelésnek és járatsűrítésnek köszönhetően kétszámjegyű növekedést produkált Berlin, Amszterdam, Tel Aviv, Eindhoven, Barcelona, Madrid, Dubaj, Dublin és Koppenhága. Utóbbi bámulatos 73,1%-kal vezeti a növekedési mezőnyt, de utasszám alapján a 20-as lista 18. helyén előzi meg Stockholmot és Helsinkit 171 415 utasával.

A növekvő forgalom kiszolgálását segíti utasoldalon a hosszas tulajdonjogi viták után 9 évvel az ötlet megszületését követően végre épülő repülőtéri szálloda. A 145 szobás Ibis Styles hotel 2017 decemberében nyit. 3 ezerre nőtt a parkolóhelyek száma; eső- por- és napszúrásmentesen lehet eljutni a legtávolabbiból is a terminálokra. Jövőre tízzel növelik a 2B terminál utasfelvételi pultjainak számát. A BUD2020 terv keretében épül meg mintegy 17 millió eurós befektetéssel az az utasmóló, amit a Malév idejében még duplán láttunk a távlati látványterveken. 10 ezer négyzetméteren és 3 emeleten 27 új beszállókapu és 10 utashíd könnyíti az utasok áramlását. A tervek szerint 2020-21-ig kell várni, hogy „Legjobb regionális repülőtér” kategóriában 3 egymást követő évben is — 2014, '15, '16 — első helyezett Budapest Airport megnyissa „C” terminálját.


Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.