Senkinek nem kell a Malév-jegyekből származó követelés

Nem érkezett ajánlat a Malév Nemzetközi Légi Szállítási Szövetséggel (IATA) szembeni követelésének megvásárlásra, a több mint 3,5 milliárd forint értékű követelésre a légitársaság felszámolója írt ki pályázatot.

A társaságot felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. közölte: a követelés elzálogosított, harmadik fél által részben peresített, a felszámolásban ez az utolsó vagyonelem.

A 12,85 millió dolláros (mai árfolyamon több mint 3,5 milliárd forint) követelés a IATA által működtetett elektronikus elszámolási rendszerekben visszatartott, a Malév utolsó repülőjegyeinek értékesítéséből származik. A pályázatot a felszámoló újból meghirdette változatlan feltételekkel.

A Malév négy éve, 2012 február eleji csődje közvetlenül 7200 utast érintett, közülük több mint háromezren tartózkodtak külföldön, amikor leállt a cég. Ennél azonban sokkal többen voltak azok, akik a következő hónapokban terveztek utazni a Malévvel, a légitársaságnak összesen 750 ezer foglalása volt. Ezeknek a jegyeknek az árát tartja vissza mind a mai napig a globális jegyeladó rendszert működtető IATA.

A IATA által visszatartott pénz azon repülőjegyeknek az ára, amelyeket utazási irodákon keresztül vásároltak az ügyfelek. Egy légitársaság csődje esetén a szervezet ezeket az összegeket 60 napon belül visszautalja az utazási irodáknak, hogy azok el tudjanak számolni ügyfeleik felé. A Malév kisebbségi tulajdonosa és egyben legnagyobb hitelezője, az orosz Vnyesekonombank azonban bíróságon megtámadta ezt a gyakorlatot, azt követelve, hogy a pénzt az IATA a Malévnek fizesse vissza. (Így ugyanis az összeget a felszámolás során fel kell osztani a hitelezők között, és jut belőle az orosz banknak is.)

A kérdést azóta sem sikerült rendezni, így viszont azok az ügyfelek nem láttak még a pénzükből semmit, akik annak idején utazási irodán keresztül vásároltak Malév repülőjegyet. Kártérítést eddig csak azok kaptak, akik a Malév csődjének bejelentését követő három napon belül utaztak volna, őket ugyanis a kormány döntése alapján a magyar állam kártalanította. Mellettük azok jártak még "jól", akik bankkártyával fizettek a repülőjegyért, ilyen esetekben ugyanis a bankok - törvényi előírás alapján - visszatérítik a kártyás vásárlás összegét, majd maguk próbálják meg azt bevasalni a nem teljesítő szolgáltatón - ebben az esetben a Maléven.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.