Sikeres évkezdet a Lufthansánál és a Swiss Airnél

Tovább folytatta növekedését a Lufthansa Passage Airlines 2008-ban, és jelentősen bővítette piaci kínálatát. Az előző év hasonló időszakához képest 7,0 százalékkal nőtt az értékesített utaskilométerek száma, a helykihasználtság pedig 0,9 százalékos emelkedéssel 76,9 százalékra nőtt. Az utasok száma is nőtt 7,6 százalékkal, összesen 4,1 millióan választották a Lufthansát.

A Swiss International Air Lines az év első hónapjában 0,9 millió utast üdvözölhetett gépei fedélzetén. A légitársaság 10,8 százalékkal növelte kínálatát, a kihasználtság mindazonáltal 1,1 százalékkal elmaradt a tavalyi év hasonló időszakának eredményéhez képest. A két légitársaság együtt mintegy 5,1 millió utast szállított az év első hónapjában, amely következtében az együttes helykihasználtság 0,5 százalékponttal 76,5 százalékra emelkedett.

Az egyes utazási régiók külön-külön is jól teljesítettek. Európában a Lufthansa Passage Airlines 9,6 százalékkal magasabb forgalmat ért el, a kapacitáskihasználtság pedig 2,8 százalékkal emelkedett. Hasonlóan jó eredményt ért el a Swiss, amely magasabb forgalom mellett növelni tudta kapacitáskihasználtságát.

Továbbra is kétszámjegyű növekedést tudhat magáénak a Lufthansa Amerikában: 11,8 százalékkal nőtt a kínálat, míg a forgalom 10,8 százalékkal emelkedett. A Swiss-szel közös helykihasználtság ismét magas értéket, 81,6 százalékot ért el. A légitársaság az Ázsia/Csendes-óceán régióban változatlan kínálat mellett képes volt növelni forgalmát: az ebben a régióban erőteljesen terjeszkedő Swiss-szel együtt a helykihasználtság 1,0 százalékponttal, 84,6 százalékra nőtt. A Távol-Kelet/Afrika régióban is meghaladta a növekedés üteme a kapacitásbővülés volumenét. A Swiss-szel közös helykihasználtság pedig a tavalyi év szintjén maradt.

2008. január 1-jétől a Lufthansa konszern az ICAO standardjai szerint számítja az értékesített utashelyek számát, és a korábbi év adatait is ennek megfelelően módosította.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.