A nyugati partvidéken fekvő Washington szövetségi államban lévő Everett repülőteréről helyi idő szerint kora délután szállt fel, majd két órányi repülés után oda is tért vissza. Első útján 5181 méter magasra emelkedett, és óránkénti 426 kilométeres sebességet ért el. Az eseményt a helyszínen mintegy 5 ezer ember követte figyelemmel. A meghosszabbított törzsű, négy hajtóműves Boeing 747-8-as berepülőpilótája, Mark Feuerstein kedvezően nyilatkozott az új géptípus repülési tulajdonságairól, kiemelve annak könnyű kezelhetőségét. A Boeing 747-8-asnak 1600 óra időtartamú berepülési sorozaton kell még átesnie, hogy forgalomba helyezzék. A tervek szerint az idén elkészül az óriásgép utasszállító változata, amellyel a próbarepüléseket a jövő évben kezdik meg. (MTI)
Sikeres volt a Boeing 747-8 első próbarepülése
Sikeres volt az amerikai Boeing repülőgépcsalád új tagjának, a 747-8-as sorszámú légi jármű teherszállító változatának az első próbaútja - jelentette be a gyártó cég hétfőn.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.