Megint nem vették meg a kunmadarasi repülőteret

Ismét sikertelenül zárult a kunmadarasi repülőtér értékesítésére kiírt árverés. Nem az első alkalom ez, hogy a pénzügyi gondokkal küzdő kunmadarasi önkormányzat képtelen volt megválni nehéz terhétől.

A korábbi, szeptember 23-i árverés sikertelensége mögött Márki Sándor, a település polgármestere az idő rövidségét vélte felfedezni. Ezúttal - mint arról a Világgazdaság beszámolt - meg sem érkeztek az árverés megkzedéséhez szükséges 400 millió forintos biztosítékok. A pályázati kiírást azért megvették 180 ezer forintért. A gyakorlatilag csak beton repülőtér kikiáltási ára 4 milliárd forint.

A magyar katonai sugárhajtású repülés bölcsőjét a szovjet hadsereg a végletekig lecsupaszítva hagyta hátra, majd 2003-ban Kunmadaras gyakorlatilag térítésmentesen kapta meg az államtól.

Hol is fekszik?

A polgármester korábban a Turizmus Online-nak elmondta: amennyiben az egykori szovjet katonai bázis vevőre talál, cargo reptérként képzelnék el annak jövőbeli működését. Csak második körben gondolkodnak személyi, a közeli Tisza-tó térségébe irányuló személyi forgalomban. A települést ambíciózus terveitől nem tántorítja vissza a tény, hogy Kunmadaras két működő nemzetközi repülőtér - Debrecen és Ferihegy - vonzáskörzetének közepén terül el, illetve hogy a szintén nem messze fekvő, hasonló állapotú mezőkövesdi repülőtér hasonló terveiről nagy a hallgatás az utóbbi időkben. Márki Sándor akkor elmondta: Kunmadarason van hely terjeszkedni a bázis 750 hektárnyi területén, így ipar is megtelepülhet a reptér szomszédságában. A polgármester tájékoztatott: van már egy-két komoly érdeklődő a bázis iránt.

Angol-orosz-grúz trojka

A potenciális befektetők egyike, az ötmilliárd dolláros alaptőkéjű angol-orosz-grúz hátterű Hungarian Air Cargo Kft. nemzetközi teherforgalmi repülőtérként üzemeltetné az ingatlant - tudtuk meg korábban a beruházókkal kapcsolatban álló egyik helyi szállásadótól, Bódi Zoltántól. A társaság a környék mezőgazdasági terményeit – gabonát, húst, zöldséget - felvásárolná, feldolgozná és Kínába, Indiába és a volt szovjet utódállamokba szállítaná a repülőtérről - tájékoztatott Bódi, hozzátéve, hogy a projekt teljes felfutása esetén 1500-200 embernek adna munkát. Mi több: a teherfuvarok mellett charterjáratokat is indítana a befektető Nyugat-Európából, gyógyüdülőket hoznának a szomszédos Berekfürdőre. Bódi Zoltán szerint amennyiben megvalósul a repülőtér fejlesztése, egy spanyol befektető 4-5 csillagos gyógyszállodát is építene a rendkívül magas jódtartalmú gyógyvízzel megáldott Berekfürdőre. (Turizmus Online-Napi Turizmus/Világgazdaság)


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.