Sorompórongálók, reszkessetek!

A MÁV Zrt. és az Országos Rendőr-főkapitányság hatékonyabban kíván fellépni a vasúti sorompó csapórudakat letörők ellen, ezért a jövőben együttműködnek az európai uniós forrásból finanszírozott közlekedésbiztonsági projekt részeként, 2014-ig a vasúti átjárókba telepítendő videós megfigyelőrendszer adatrögzítését és adatkezelését, valamint a bűntetőeljárások lefolytatásához szükséges adatok biztosítását illetően. A közös fellépés révén az elkövetők felderítése és az okozott károk megtérülése is jelentősen javulhat. Hétfőn ennek jegyében írt alá együttműködési megállapodást Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Papp Károly, országos rendőrfőkapitány.

A sorompó csapórúd-törések számának csökkentése érdekében a MÁV Zrt. egy KözOp program részeként 12,4 milliárd forintból megvalósuló, közlekedésbiztonságot javító projekt keretében – annak egyik projektelemeként – országosan mintegy száz vasúti-közúti szintbeli kereszteződést kíván videós megfigyelőrendszerrel felszerelni 2014 közepéig. A hétfőn megkötött MÁV-ORFK együttműködés célja, hogy ezekben az átjárókban a sorompó csapórudat letörő, ezáltal bűncselekményt elkövető személyek kilétének megállapítását, az eredményes felelősségre vonást, valamint az okozott kár megtérítését elősegítse. A két szervezet azt várja, hogy a megállapodás révén is javulhat a közlekedésbiztonság az európai uniós finanszírozásból megfigyelőrendszerrel kiegészítésre kerülő sorompós átjárókban.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy egy sorompó letörésével a vasúttársaságnak okozott kár több tízezer és több százezer forint között mozog, de súlyosabb rongálásnál akár a milliós nagyságrendet is elérheti az anyagi veszteség. Amellett, hogy anyagi kárt, baleseti kockázatot jelent a sorompók letörése, közlekedés biztonsága elleni bűncselekménynek is minősül – ezt már Papp Károly országos rendőrfőkapitány tette hozzá.

A sorompóberendezésekhez telepített kamera rendszerek alkalmasak a sorompórongálással kapcsolatos események rögzítésére, az elkövetők járműrendszám alapján történő azonosítására és a rendőrség számára bizonyíték szolgáltatására. A kamera tárolóegysége akkor kezdi a rögzítést, amikor a közúti fénysorompón megjelenik a villogó piros fény. Az adattároló minden pirosra váltásnál felülírja az előző eseményt, kivéve, ha valaki letöri a csapórudat. Ekkor a megfigyelőrendszer SMS-t küld a diszpécsernek, és a felvételtörlést letiltja. A rongálást megelőző forgalmi szituációt, majd a rongálás folyamatát a kamerák két irányból is rögzítik, hogy a jármű rendszáma beazonosítható legyen. A kamerák szállítása és beszerelése idén nyáron kezdődhet meg és 2014 közepére fejeződhet be közel száz átjáróban.

A MÁV tapasztalatai jók a korábbi években telepített sorompó videómegfigyelő rendszerekkel és a rögzített rongálások eredményes rendőrségi felderítéseivel kapcsolatban. A Vas, Zala és Veszprém megyékben 2008 óta működtetett kamerák által mintegy 140 csapórúd törésről rögzített felvételek, valamint a rendőrségi együttműködés és nyomozás alapján több mint négy millió forintnyi kárösszeget sikerült behajtani.


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.