Stratégiai összefogás a szingapúri turizmus fellendítéséért és a vadon élő állatokért

A Singapore Airlines Group és a Mandai Wildlife Group hároméves stratégiai partnerséget indított, amelynek célja Szingapúr vonzerejének növelése, rávilágítva a bolygó számára kulcsfontosságú vadon élő állatok védelmének munkájára.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kulcsfontosságú nemzetközi piacokról érkező beutazások fellendítésére irányuló erőfeszítések részeként a SIA utasai részesei lehetnek vadon élő állatokkal kapcsolatos élményeknek, megvásárolhatnak exkluzív, közös márkájú kollekciókat, valamint látogathatják a Mandai Vadrezervátumot, amelynek Szingapúr ikonikus parkjai adnak otthont.

A partnerség részeként a két vállalat együttműködik a vadon élő állatok védelmével kapcsolatos erőfeszítésekben is, a SIA pedig légi utazási szponzorációt és egyéb logisztikai támogatást nyújt.

Ez magában foglalja az állatok szállításában nyújtott segítséget a szingapúri parkok és a világ más állatkertjei között, valamint a vadon élő állatok visszatelepítését eredeti élőhelyükre.


Fotó: Depositphotos

„Ez a partnerség megerősíti azon képességünket, hogy utasainknak új lehetőségeket kínáljunk, miközben támogatjuk a vadvilággal kapcsolatos kezdeményezéseket Szingapúrban és világszerte. Globális jelenlétünknek és a Mandai világszínvonalú látványosságainak ötvözése segít növelni Szingapúr vonzerejét.” – mondta Vinod Kannan, a légitársaság értékesítési és marketing alelnöke

A különböző létesítmények (pl. Szingapúri Állatkert) felfedezése mellett a Szingapúrba látogatók számos előnyt és promóciót élvezhetnek a Pelago-n, a SIA utazási élményplatformján keresztül. 

A KrisFlyer tagjai két, hamarosan megjelenő fedett látványosság promócióira számíthatnak, amelyek természetfeletti környezetet és magával ragadó interaktív játékteret kínálnak. A tagok további előnyöket élvezhetnek, beleértve a Pelago-n keresztül vásárolt belépőjegyek után mérföldek gyűjtését, valamint beváltását olyan élményekre, mint például egy all-inclusive kempingezés, amely 2025 harmadik negyedévében indul.


Fotó: Depositphotos

A lenyűgöző vadvilág megismertetése és megbecsülése érdekében a légitársaság 2025 augusztusától a Mandai Wildlife Grouppal kapcsolatos tartalmakat is kínál majd KrisWorld fedélzeti szórakoztató rendszerén. Az utasok megnézhetnek egy két részes dokumentumfilmet a Jurong Madárpark lakóinak új otthonukba való áthelyezésének tervezéséről és megvalósításáról.

 


Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM

Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM 

Újabb lépés a fenntartható légiközlekedés felé.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.