Sűrít a Norwegian is a budapesti viszonylaton

Gyakrabban repüli a norvég "szárnyas" Budapestet két skandináv fővárosból majus elejétől - közölte a légitársaság honlapján.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Május elejétől heti háromról hatra emeli a budapesti járatai számát - napi járat, szombat kivételével - a Koppenhága-Budapest illetve Stockholm-Budapest viszonylatban.

Különösen örvendetes a norvég cég döntése beutazó turizmusunk számára, mivel a Malév leallása után jelenleg egyedüli fuvarozó a dán és a svéd főváros központi repülőtere (Kastrup illetve Arlanda) és Budapest között - mondta el Székely György a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Európáért felelős képviselője. 

Ugyanitt a "fapados" repterek igen messze - Koppenhága esetében az Öresund szoros túlsó partján a svéd Malmö mellett, Stockholm esetében a 105 km-re található Skavsta-ban - találhatók.

A Norwegian azt is, hogy Barcelona és Prága felé is megnöveli a kapacitást. Mint ismeretes, nemrég csődöt jelentett a spanyol Spanair és felére csökkentette a gépparkot és az útvonalak számát a CSA.

Érdekesség, hogy a Norwegian egyetlen európai légitársaságként ez év végéig valamennyi gépén elérhetővé teszi az ingyenes wifi szolgáltatást, amelynek berendezéseit Budapesten, a Malév érdekeltségű Aeroplex-nél szerelik a norvég repülőgépekre.

Ugyancsak Budapeten végzik a norvég gépek egyes rendszeres javításait is. Ezért a piros-fehér B-737-800-asok nem csak az 1-es terminál előterében, hanem a hangárokban is gyakori vendégek.


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.