Járattörlések csütörtökön az Austrian Airlines-nál

A pilóták és légiutas-kísérők gyűlése miatt az Austrian Airlines járatainak közel egyharmada nem közlekedik csütörtökön, a 110 járat törlése mintegy 9000 utast érint.

Az osztrák légitársaságnál nem ez az első munkabeszüntetés az elmúlt hetekben, hátterében az akadozó bértárgyalások állnak. A dolgozók követelése és a vállalat vezetésének ajánlata között hatalmas a szakadék, a szakszervezet 30 százalékos béremelést igényel, míg a menedzsment 4,5 százalékost kínál, egyszeri kifizetések és a nyereségrészesedés bővítése mellett – írta az aero.de nyomán az Airportal.

Fotó: Austrian Airlines
Fotó: Austrian Airlines

Az anyavállalat légiutas-kísérői kedden Frankfurtban, szerdán pedig Münchenben sztrájkolnak. A Lufthansa-csoport a múlt héten tette közzé a tavalyi év pénzügyi eredményeit, amely szerint összes légitársasága nyereséggel zárta az évet, összesen 123 millió utast szállítottak 2023-ban, a bevétel 14,6 százalékkal 35,4 milliárd euróra emelkedett, az adózott eredmény pedig az előző évi mintegy duplájára, 1,67 milliárd euróra növekedett.


Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.
Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában 

A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.
Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.