Sztrájkolnak a német vasutasok, ami kihat néhány Budapestről indított járatra is

Január 10-én hajnaltól január 12-e délután 6 óráig sztrájkolnak a német vasút, a Deutsche Bahn dolgozói. Az érintett napokon a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban is jelentős fennakadásokra kell számítani, ez érinti a magyar vasúti hálózatot is.

A német vasút háromnapos sztrájkja az egész országra kihat, jelentős fennakadásokat okozva, miután a DB csak sürgősségi menetrendeket tud üzemeltetni a sztrájk alatt, írja a Telex.  A munkabeszüntetés a cég szerint milliók utazási terveit érinti. A fizetések és a munkaidő miatt régóta húzódik vita a DB és munkavállalói között. A német vasúti dolgozók azt követelik, hogy csökkentsék munkaidejüket 38-ról 35 órára, valamint 3000 eurós egyszeri inflációs kompenzációt, illetve havi 555 eurós béremelést kérnek.

Fotó: depositphotos.com
Fotó: depositphotos.com

A MÁV tájékoztatása szerint a sztrájk érinti a

  • Budapest–Stuttgart–Budapest-,
  • a Budapest–Bécs–Salzburg–München–Budapest-,
  • valamint a Budapest–Hamburg–Budapest-vonalakat.

A Railjet járatok nem mennek el a németországi szakaszra, az EuroCity és EuroNight járatok pedig csak Prágáig mennek, innen a cseh társasággal lehet elutazni Drezdáig. A Budapest–Berlin közvetlen kocsik ezeken a napokon nem járnak. A korábban megvásárolt jegyek díjmentesen visszaválhatók vagy január 19-ig felhasználhatók.

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.