Taxisok vs városháza: még nincs egyetértés

Kilenc taxitársaság csalódottságát fejezte ki szerdán a fővárosi taxirendelettel kapcsolatban tartott, egy nappal korábbi egyeztetés miatt.

A társaságok képviselői Tarlós István főpolgármesterrel és Vitézy Dáviddal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójával egyeztettek a rendelettervezetről kedden. Az Rt5 Taxi, a 6x6 Taxi, a Plus Taxi, a Taxi4, a Max Taxi, a Taxi 2000, a Budapest Taxi, a Mobil Taxi és a Zóna Taxi által aláírt közös, az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írták, egyetlen, a rendelet legproblémásabb részeinek változtatásaira tett jogi, és szakmai javaslatukat sem fogadták el. 

Hozzátették, hogy emiatt az aláíró kilenc taxitársaság továbbra sem ért egyet a rendelettervezettel, azt jogilag aggályosnak tartják, és álláspontjuk szerint szakmailag jelentős hibákat tartalmaz. Ezek között szerepel a 3-4 ezer jármű cseréje másfél éven belül, az előírt 60 kilowattos motorteljesítmény magas mértéke, a 430 literes csomagtér előírása és a drágán megvalósítható egységes külső. A szervezet 55 kilowattos teljesítményt, 390 literes csomagteret, valamint fehér alapszínt szeretne.

A Magyar Nemzet szerdai számában írt arról, hogy a legfontosabb kérdésekben egyetértés alakult ki a főváros vezetése és a taxisok között, az autók korábban tervezett 60 kilowatt teljesítménykorlátját várhatóan 58-ra csökkentik, és a rendelet 2014 június végén léphet hatályba.

Az egységesítés, vagyis a rögzített hatósági ár, a sárga-fekete autószín, a kötelező klíma, a bankkártya-elfogadás és a dohányzási tilalom marad.
A tervezetről április 9-i ülésén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés.

Forrás: MTI


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.