Terrorkészültség a brit repülőtereken

Utasszállító repülőgéppel végrehajtandó merénylet tervei miatt emelte a minap a második legmagasabb fokozatra a terrorkészültség szintjét a brit kormány - írta az egyik vezető vasárnapi brit lap.

Alan Johnson brit belügyminiszter péntek este jelentette be a készültségi fok emelését. A jelenlegi riasztási fokozat a hivatalos meghatározás szerint "súlyos" terrorfenyegetettséget jelent, és azt, hogy a brit elhárító szolgálatok megítélése szerint "nagyon valószínű" valamilyen terrorista merényletkísérlet Nagy-Britanniában. A korábbi készültségi szint "jelentős" terrorveszélynek felelt meg a hivatalos skálán. A kormány nem szolgált részletekkel a terrorkészültségi fokozat emelésének okáról.

A The Sunday Times értesülése szerint azonban a brit elhárítással (MI5) az indiai hatóságok a hét elején tudatták, hogy egy indiai utasszállító repülőgép eltérítését tervezik az al-Kaida terrorhálózat pakisztáni szárnyához kötődő szélsőségesek. Jóllehet az indiai figyelmeztetésben nem szerepelt kifejezetten, hogy a gyanított merényletterv célpontja Nagy-Britannia lenne, ám a The Sunday Times brit rendőrségi forrásai szerint Londonban felmerült a gyanú, hogy az eltérítendő repülőgéppel a terroristák valamelyik brit városra próbálhatnak rázuhanni.

A brit készültségi fokozat emelését londoni szakkommentátorok a december végi amerikai repülőgép-robbantási kísérlettel is összefüggésbe hozták. Karácsony napján egy nigériai férfi a testére erősített robbanó eleggyel megpróbálta felrobbantani az amerikai Delta-Northwest légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó Airbus A330-as utasszállító repülőgépét, detonáció azonban nem történt, és a merénylőt legyűrték. A gyanúsított - a 23 éves Umar Farouk Abdulmutallab, egy jómódú nigériai bankár fia - előzőleg az egyik patinás londoni egyetem, a University College London hallgatója volt, és a brit hatóságok gyanúja szerint londoni diákévei során került kapcsolatba szélsőséges iszlám csoportokkal. A jelenleg használt brit riasztási rendszert a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat után dolgozták ki. Abban a támadásban négy, brit állampolgárságú muszlim öngyilkos merénylő robbantott fel metrószerelvényeket, illetve egy városi buszt, összesen 52 utast megölve. A legmagasabb, "kritikus" készültségi fokozatot eddig egyszer, 2007 nyarán léptették életbe, amikor csak nagy szerencsével sikerült megakadályozni egy újabb merényletsorozatot. Ennek kitervelői a londoni belváros több helyszínén, illetve a glasgow-i repülőtéren akartak autóba rejtett pokolgépeket felrobbantani. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.