Tilos ezentúl az elektromos rollereket a járdán hagyni Párizsban

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere csütörtökön bejelentette, hogy tilos lesz az elektromos meghajtású rollereket a járdán hagyni, és a szolgáltatókat arra kéri az önkormányzat, hogy korlátozzák az utcákat elözönlő járművek maximális sebességét.

"A rollerekkel ezentúl az úttesten, az autók és motorok számára kijelölt helyeken kell leparkolni" - mondta sajtótájékoztatóján a főpolgármester, azt is javasolva, hogy a szolgáltatók óránkénti 20 kilométeres sebességre csökkentsék a rollerek maximális sebességét Párizsban, s ha lehetséges óránkénti 8 kilométerre a sétálónegyedekben. A rollerek használatát a főváros betiltja a párizsi közparkokban és játszótereken is, a bukósisak viselését pedig ajánlatossá teszi. A sajtótájékoztatón bejelentett intézkedések július elején lépnek életbe.

Az elektromos meghajtású rollerek egy évvel ezelőtt jelentek meg a párizsi utcákon, számukat jelenleg 15 ezerre becsülik, s folyamatosan gondot okoznak a párizsi önkormányzatnak azzal, hogy szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után. Párizshoz hasonlóan a többi francia város is türelmetlenül várja az elektromos meghajtású rollerek és kerékpárok használatának szabályairól szóló törvényt, amelynek tervezetét jelenleg vitatja a nemzetgyűlés. Az elfogadásig azt kéri Anne Hidalgo, hogy a szolgáltatók ne növeljék a flottáikat. Jóllehet hivatalos összesítés még nem készült, a francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor a járdán rollerezők közti balesetekről.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.