Tiszta vasút gyerekszemmel

A vasúttársaság a „Tisztán robogjunk!” kampány egyik fontos programpontjaként az általános iskolások részére „Tiszta vasút gyerekszemmel” címmel rajzpályázatot hirdetett, hogy ezzel az ifjabb korosztály figyelmét is ráirányítsa arra, hogy a gondozottabb vasúti környezet kialakítása, fenntartása és megőrzése közös érdek.

A rajzpályázat kihirdetése óta eltelt több mint egy hónapban napról-napra emelkedett a beküldött alkotások száma, és a mai napig több száz iskolás pályaműve érkezett be. A kampány fontos üzenete mellett a meghirdetett értékes ajándékok is sokakat csábítanak az aktív részvételre. Azok a gyerekek, akik eddig még nem küldték be a rajzukat, július 15-ig még megtehetik. A rajzokat a MÁV-START Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. címre várja a vasúttársaság. Kérjük, a borítékra írják rá a szlogent: „Tiszta vasút gyerekszemmel” rajzpályázat.

A rajzokat, festményeket A/3-as vagy A/4-es méretben, bármilyen technikával, ceruzával, filctollal, zsírkrétával vagy akár festékkel is elkészíthetik a gyerekek. A rajzok hátoldalára ne felejtsék el ráírni a nevet, születési dátumot, e-mail és postacímet illetve a szülők telefonszámát.

A pályázatokat két korosztályban, a 6-10 évesek és a 11-14 évesek kategóriájában értékeli a zsűri. A két korcsoport első helyezettjei a budapesti Vasúttörténeti Parkba nyernek családi belépőt, továbbá a fiatalabb korosztályú nyertes féléves Thomas, a gőzmozdony magazint, a 11-14 év közötti első díjazott pedig éves National Geographic Kids előfizetést kap. A második helyezettekre egy-egy értékes, vasútról szóló jutalomkönyv, míg a közönségdíjasokra pedig egy-egy ajándékcsomag vár.

A beérkezett rajzok előzsűrizést követően kerülnek fel a kampány facebook oldalára (http://www.facebook.com/Tisztan.robogjunk), ahol 2011. július 22-től augusztus 14-ig lehet a kedvenc művekre szavazatokat leadni. Az előzsűrizésben részt vesz Kandász Andrea és Badár Sándor is, akik közszereplőként a „Tisztán robogjunk!” kampány mellé álltak.

A nyertesek nevét 2011. augusztus 19-én teszik közzé a www.mav-start.hu honlapon és a facebook oldalon. A díjátadás pontos helyszínéről és időpontjáról a díjazott pályamunkát beküldő gyermekeket a megadott címeken és telefonszámokon fogják értesíteni.

A vasúttársaság az idei év során még további programokat is tervez a „Tisztán robogjunk!” kampány részeként. Ősszel már egy másik helyszínen, újabb kocsitisztítási bemutatóval, továbbá rendhagyó osztályfőnöki órákon szeretné a nyári szünetből az iskolába visszatérő diákok figyelmét felhívni mindannyiunk közös ügyére: a tiszta vasútra.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.