Több budapesti járatot is töröltek a Lufthansa-sztrájk miatt

A Lufthansa német légitársaság a légiutas-kísérők folytatódó sztrájkja miatt több mint 900 járatot törölt hétfői menetrendjéből, köztük több budapesti járatot.

Az Ufo német ágazati szakszervezet vasárnap szünteltette a pénteken kezdett sztrájkot, hétfőn viszont tovább folytatják azt, és Frankfurt és Düsseldorf után kiterjesztik Münchenre.

A frankfurti és a düsseldorfi repülőtéren 4:30-tól 23 óráig sztrájkolnak, a müncheni repülőtéren 4:30-tól éjfélig.
A Lufthansa vasárnapi közleménye szerint a légiutas-kísérők munkabeszüntetése miatt 929 járatot kellett törölni, ami 113 ezer utast érint.

Töröltek négy Frankfurtból Budapestre közlekedő járatot is (az LH 1334, az LH 1338, az LH 1340 és az LH 1342 jelzésű járatot), valamint három Münchenből Budapestre közlekedő járatot (LH 1676, LH 1678, LH 1682), és ezek párjait, azaz négy Budapestről Frankfurtba közlekedő járatot (LH 1335, LH 1339, LH 1341, LH 1343), illetve három Budapestről Münchenbe tartó járatot (LH 1677, LH 1679, LH 1683).

A sztrájk csak a Lufthansa anyavállalatot érinti, a konszernhez tartozó leányvállalatok, így a Germanwings, a Eurowings, az Austrian Airlines és a Swiss zavartalanul működik.

A szakszervezet és a munkaadó vitája a korai nyugdíjba menetel és az öregségi nyugdíj feltételeiről folyik. A Lufthansa a már alkalmazásában álló dolgozók esetében kész elfogadni a szakszervezet anyagi követeléseit, de az újonnan belépőknek csak alacsonyabb nyugdíjat jelentő feltételeket hajlandó biztosítani.

A Lufthansa működését sorozatos munkaügyi viták terhelik. A légiutas-kísérők utoljára 2012-ben sztrájkoltak, de a pilóták 2014 áprilisa óta már 13 alkalommal szüntették be a munkát. A földi személyzet két figyelmeztető sztrájkja 2013-ban jórészt megbénította a társaságot.

Az első háromnegyed évet 24,3 milliárd euró bevétel mellett 1,7 milliárd euró nyereséggel zárta a Lufthansa-csoport, de a konszernnek egyre nagyobb versenyt támasztanak a diszkont légitársaságok és az öböl menti országok állami légitársaságai.

Hétfőn már a müncheni bázison is sztrájkolnak

Hétfőn már nemcsak a frankfurti és a düsseldorfi, de a müncheni bázisról induló és érkező járatokat is érinti a munkabeszüntetés, több mint 900 járatot törölnek.

A légitársaság tájékoztatása szerint hétfőn Münchenben hajnali fél 5-től éjfélig, Frankfurtban és Düsseldorfban pedig este 11-ig tart a sztrájk, amely továbbra is csak a Lufthansa járatait érinti, a Swiss, az Austrian Airlines, a Germanwings, az Eurowings, a Brussels Airlines és az Air Dolomiti járatai menetrend szerint közlekednek. A légitársaság összesen 929 járatot töröl, ami 113 ezer utast érint.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér járatinformációi szerint a Lufthansa törölte mind a négy frankfurti járatot, az öt müncheni gép közül csak a 9 órakor, és a 20.15-kor induló közlekedik, mindkét düsseldorfi viszont elindul, mivel azokat az Eurowings közlekedteti.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.