Tokajit szállít a WizzAir-vezér a topszállodáknak

Prémium borászatot alapított Mádon Váradi József, a WizzAir légitársaság milliárdos alapító-vezetője. A célja nem kisebb, mint „megteremteni a világ legjobb tokaji borait, tovább mélyíteni a hozzájuk kapcsolódó, kivételes mesterségbeli tudást, és újradefiniálni a magyar borokról alkotott elképzelést, szerte a világon”.

Tokaj-Hegyalja legfelkapottabb települése egyértelműen Mád, a legjobb borászatok jelentős része, és a környék legjobb éttermei is mind ebben az egy faluban tobzódnak évek óta. Ezt, méghozzá a falu egy központi helyszínét választotta ki magának a magyar Forbes egykori első címlaposa, az utóbbi időben is különösen sikeres légitársaság, a WizzAir alapító-vezetője, hogy saját borászatot alapítson.

A borászat neve Juliet Victor, amelyhez Váradi saját nevének kezdőbetűi, a nemzetközi fonetikus ábécé betű, valamint a légi közlekedés nyelve együtt adták az ihletet. Magyar csengése ugyan nincs, de amúgy is a „világot szeretné meghódítani”. „A Juliet Victor egy élmény, amely jobbá teszi az életet. Azt gondolom, a szárnyalás szebbé változtatja a világot a boldogság feltételeinek megteremtésével. A Juliet Victor arra született, hogy mindannyian élvezhessük a boldogságot, ez teszi személyes történetemet is kerek egésszé.” – üzeni még Váradi a weben.

A JV a legjobb dűlőkben szerzett területeket, a Holdvölgy, a Király, a Szent Tamás vagy például az Úrágya egy-egy parcellája mind hozzájuk tartozik. A birtokközpont pedig a helyi katolikus templom alatt, egy szűk kis sikátor mellett kapott impozáns helyszínt.

A szeptember 14-i hivatalos megnyitón Széll Tamás csúcsséf és Szik Mátyás, háromszoros magyar sommelier bajnok gondoskodnak majd a vendégek jólétéről.

"Viszonylag gyorsan eljutottunk arra a következtetésre, hogy a tokaji borrégiónak van a legjobb potenciálja arra, hogy „világbort” készítsünk és forgalmazzunk. Hogyan sikerült több hektárnyi területet szerezniük a legkiválóbb dűlőkben? Valószínűleg szerencsénk volt, hogy éppen akkor árultak ilyen területeket, amikor ilyen területeket kerestünk. Ugyanakkor mi azt mondtuk, hogy csak a legjobb dűlőkben érdemes vásárolni szőlőt, ha a legjobb minőségű borokat szeretnénk készíteni. Így jutottunk el Mádra" - mondja a Forbes interjújában Váradi.

Mekkora volumenű beruházásról beszélhetünk?

Jelenleg 27 hektár szőlővel rendelkezik a Juliet Victor, melyből valamivel több mint 7 hektár ültetendő terület. Mád központi részen felújítottunk egy 300 éves épületet, valamint kiegészítettük egy nagyon modern borászattal, amely most már a cég alapbázisát testesíti meg. Eddig körülbelül 500 millió forintos befektetésről beszélünk. Én úgy látom, hogy amikor mind birtokban, mind infrastruktúrában is eljutunk arra a pontra, amit megcéloztunk, ennek az összegnek a duplájánál leszünk.

Milyen árkatategóriába / szegmensbe pozicionálják a boraikat?

Prémium kategóriába pozicionáljuk a borainkat, mind a magyar, mind a nemzetközi piacokon. Ne feledjük, hogy a tokaji borrégió legjobb dűlőiről beszélünk, ahol visszafogott termelés és szelektált szüretelés mellett a legmagasabb technológiai követelmények mentén készülnek a legjobb minőségű borok.

Mely piacokat célozzák meg?

Magyarországon a kiemelkedő minőségi éttermeket és szállodákat célozzuk meg. Ugyanakkor fontos, hogy közvetlen kapcsolatunk legyen a borkedvelő közönséggel is. Mádi és budapesti telephelyeinkről, illetve online közvetlenül is fogunk értékesíteni magánszemélyek számára.

Forrás: Forbes


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.