Turbóüzemmódra kapcsol az Air France a párizsi olimpia miatt

Rendkívüli intézkedésekkel készül az olimpia miatt megnövekedett utas- és csomagforgalomra a farncia légitársaság. Több ezer fővel növelték dolgozóik létszámát, minden üzemképes repülőgépét menetrendbe állítanak, és megerősítik poggyászkezelő részlegüket. 

A párizsi olimpiai játékok hivatalos partnereként a franciák első számításai szerint az olimpikonok átlagosan 15, a paralimpikonok 35 százalékát, valamint a kísérő személyzet, a sportdiplomaták, nemzetközi szervezők 13 százalékát szállítja majd főleg az Egyesült Államokból, Brazíliából, Olaszországból és Japánból.

Forrás: Air France
Forrás: Air France

A nyári időszakban a légitársaság a 2019-es szinttel megegyező számú utast, naponta mindegy 125 ezer embert szállíthat, az olimpia nyitása előtt és zárása után viszont ennél jóval nagyobb forgalomra készül. AVárhatóan az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Németországból és Japánból viszi a legtöbb szurkolót Párizsba. Ebben az időszakban ezért a Charles de Gaulle-repülőtérre érkező utasok aránya az átszállókhoz képest meghaladja majd a 60 százalékot. Normál időszakban arányuk kiegyenlített.

A megnövekedett forgalom minél zökkenőmentesebb kiszolgálása érdekében a közel 200 repülőgépből álló aktív repülőgépflotta összes darabját forgalomba teszi a légitársaság, illetve minden eddiginél többet helyez készenlétbe: 7 darab szélestörzsű és 8 keskenytörzsű gép áll majd rendelkezésre meghibásodás, menetrendi anomália esetén.

Emellett közel 2 ezer fővel növelték a munkavállalók létszámát: 500 pilótát és 400 karbantartót alkalmazott állandó munkaszerződéssel az elmúlt időszakban, de a létszámbővítés az olimpia után is folytatódik. A csúcsidőszakban rajtuk kívül további mintegy 1000 munkavállaló dolgozhat ideiglenes munkaviszonyban: 800 légiutas-kísérő és 250 földi kiszolgáló segíti majd a légitársaságot.

Az utasfelvételi eljárás megkönnyítése érdekében kihelyezett check-in pultokat állítanak fel az olimpiai faluban, ahol a sportolók és kísérőik egy nappal az indulás előtt feladhatják poggyászaikat nemcsak a francia légitársaság, hanem az összes Skyteam légiszövetségi partner járataira is. Ebben 125 földi kiszolgáló segít a helyszínen. Mindezek mellett a sportolók és kísérőik a repülőtérre vezető úton és a légikikötőben is dedikált sávokat használhatnak.

Az előzetes várakozások szerint

egy olimpikon átlagosan 4 csomaggal utazik majd, amelyek közül legalább 1 túlméretes, ezekből az átlagosnál tízszer többet kell majd kezelni.

Mivel ezeken kívül a parasportolók normál, és sportoláshoz használt kerekesszékei is különleges eljárást igényelnek, a légitársaság megerősítette a poggyászkezelő részleg működését és rendkívüli intézkedéseket vezetett be, hogy ezen csomagok feladása és célba juttatása is biztosított legyen.

 


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.