Mint a közleményből kiderül, ezzel az új útvonallal a szolnoki utazni vágyók számára közvetlen összeköttetés nyílik Románia legfontosabb városaiba: Nagyváradra, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Brassóba, Ploieștibe, valamint Bukarestbe és annak nemzetközi repülőterére is.
Szolnok számára különösen vonzó lehetőséget jelent a közvetlen kolozsvári kapcsolat: a két város között az utazási idő mindössze 6 óra 15 perc.
Fotó: Flixbus
A budapesti utasok számára is jelent újdonságot az új járat: a Budapest Keleti pályaudvaron is megáll, így ez lesz az első FlixBus járat, amely a Keletiből közvetlen összeköttetést biztosít Bécsbe. Míg eddig a bécsi járatok Budapest Népligetről, Kelenföldről és Déliből indultak – a két főváros között egyébként a FlixBus naponta átlagosan 27 járatot közlekedtet –, addig mostantól a Keleti pályaudvarról is elérhető lesz Bécs.
A járat 2026. május 21-től heti öt alkalommal indul, szerdától vasárnapig, majd június 15-től napi rendszerességgel válik elérhetővé mindkét irányban.
Michal Leman, az utaztató cég Kelet-Európáért felelős alelnöke a fejlesztésről elmondta:
Kiemelt célunk, hogy minél több hazai várost integráljunk zöld hálózatunkba, és büszkék vagyunk arra, hogy Szolnok a 20. magyarországi városunk lett. Az idén megnyitott hévízi, keszthelyi és sárvári megállókat követően ez az újabb lépés jól mutatja elkötelezettségünket: a FlixBus nemcsak a nagyvárosokat, hanem a vidéki Magyarországot is össze kívánja kötni Európával.