Egyre nagyobb igény mutatkozik a Budapest-London útvonalon repülő British Airways járatok iránt. Az utasok egyre inkább kihasználják a London Heathrow repülőtér új, T5 terminálján rendelkezésükre álló több és kényelmesebb átszállási lehetőséget. Légitársaságnál az elmúlt 12 hónapban a brit fővárosban átszálló, turistaosztályon utazók száma öt százalékkal, az üzleti utasok száma pedig 24 százalékkal emelkedett. A British Airways 2009. március 29-től naponta négy járatot indít Ferihegyről Londonba, a Heathrow 5-ös terminálra illetve vissza. A British Airways gépek a nyári menetrend szerint 8.30, 12.45, 15.15 és 18.15 órakor indulnak majd Ferihegyről. A járatokra már jelenleg is vesznek fel foglalásokat.
Új British Airways járat Budapest és London között
A British Airways bővíti Budapest és London között közlekedő járatainak számát. A 2009. évi nyári menetrendben az eddigi három helyett már négy BA-géppel juthatnak el az utazók Londonba és onnan a tengerentúlra.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.