Új horvát légitársaságok a piacon

Május 1-jén kezdi meg működését a horvát Limitless Airways, de más légitársaságok is utat törnének maguknak az országban.

Horvátország új légitársasága, a Limitless Airways átvette első repülőgépét, az Airbus A320-as csütörtökön érkezett a malajziai Subang repülőteréről az Egyesült Arab Emírségekbeli Al Ainen keresztül Zágrábba. A 17 éves repülőgép korábban a China Eastern Airlines színeiben üzemelt. A horvát légitársaság nyárra még egy A320-ast szándékozik beszerezni. A Limitless Airways május 1-jére tervezi első járatának indulását, már számos álláshirdetést közölt többek között légiutas-kísérő pozíciókra.

Korábban úgy volt, hogy a légitársaság Zadarban kezdi meg működését, azonban időközben a bázist áthelyezték Rijekába. Így 2015 nyarán már számos szezonális járat indul innen Skandináviába, a helyeket a Scandjet nevű tour-operátor kötötte le. A Limitless Airways ezen kívül charterjáratokat indít Dániába és Finnországba, de Mostar és Göteborg között repülni fognak. Ezen a nyáron 25.000 utast várnak a légitársaság járatain. Az új járatok miatt a Rijeka Airport 1970-es nyitása óta a legnagyobb átalakuláson esik át, melynek befejezése március végére várható. A repülőtér mindemellett a Limitless Airways-szel együttműködésben egy hangár építését tervezi, hogy itt lehessen elvégezni a karbantartási munkákat.

A start-up légitársaság május 1-jén kezdi meg működését, az első járatok Rijekából a svédországi Ängelholmba és Kristianstadba fognak repülni. Nem a Limitless Airways azonban az egyetlen, Horvátországban regisztrált légitársaság, amelyik ezen a nyáron tervezi indulását. A szintén új, egyelőre két repülőgéppel – egy Boeing 737-300-assal és egy B737-500-assal – rendelkező Sea Air bázisa Eszéken lesz. Napi, menetrend szerinti járatai várhatóan áprilisban szállnak fel először, és Frankfurtba, Münchenbe, valamint Bécsbe fognak repülni. A maximum 20 kilogrammos feladott poggyászért nem kell külön díjat fizetni, és ingyenes buszjáratot biztosítanak Eszék város központja és a reptér között. A horvát Blue Line International komptársaság pedig légitársasági leányvállalatot indítana és turbópropelleres repülőgépekkel, fapados modellben közlekedne Rómába, Zürichbe, Bécsbe, Münchenbe és Frankfurtba, bár szoros határidők nincsenek kitűzve ebben a projektben.

Forrás: Balkans.com


MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága

Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága 

A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép

Új színben pompázik ez a repülőgép 

Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt

Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt 

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét

Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét 

Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.
Együttműködési megállapodás két légügyi cég között

Együttműködési megállapodás két légügyi cég között 

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a Budapest Airport.
A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza

A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza 

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület levelében figyelmeztetést adott ki.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.