Új tulajdonosa van a Thomas Cook skandináv leányvállalatainak

Új tulajdonoshoz kerültek a Thomas Cook skandináv leányvállalatai, a légitársaságot és az utazásszervezőt a Strawberry Csoport és két magánbefektető vette meg – írja az airportal.hu.

A Skift információi szerint az ügylet mögött Petter Stordalen húzódik meg, az üzletember a tulajdonosa egyebek között a Nordic Choice Hotelsnek és több pénzügyi szolgáltatónak is. A Thomas Cook Nothern Europe (Ving)-ban összesen 40 százalékos részesedést szereznek, másik negyven százalékot az Altor, 20 százalékot pedig a TDR Capitl kockázati tőkebefektető alapok vásároltak meg.

A tranzakció értékéről nem adtak tájékoztatást. Az átvétel olyan cégeket is érint, amelyeknek csődvédelembe kell vonulniuk, mielőtt megtörténhetne a tulajdonosváltás, bizonytalan tehát, hogy a brit tulajdonos mennyi pénzhez jut majd a vagyonelemek eladásából.

Az új tulajdonos a hírek szerint mintegy 600 millió dollár likvid tőkét és garanciákat biztosít a csoportnak. A Ving vezérigazgatója a közlés szerint azt hangsúlyozta, hogy az új tulajdonosok turisztikai tapasztalata és tőkeerőssége lehetővé teszi a kínáltuk fejlesztését, a megállapodás pedig egyben azt is jelenti, hogy 2300 ember munkahelye menekült meg.

A struktúraváltás 24 óra alatt végbe megy, ezalatt a norvég, svéd, dán és finn leányvállalatok üzeme folyamatos és zavarmentes lesz. A tulajdonos  fontolóra veszi a légitársaság átnevezését is.

A Thomas Cook skandináv vállalatainak üzemelési formája merőben eltért a brit és német cégekétől: amíg az Egyesült Királyságban 555, a németeknél kétezer irodája volt (előbbieket a Hays Travelnek adtak el), addig a skandináv régióban egyetlen iroda sem volt, az ügymenet 85 százaléka online zajlott. Ennek is köszönhető, hogy az északi régióban működő leányvállalatok nyereségesen tudtak üzemelni.

Ezzel kapcsolatos a hír, hogy a hónap elején a Raiffeisen-Tours-Kooperation vette át a Neckermann hálózatát és 50 százalékos részesedést szereztek az irányító cégben.

Forrás: Airportal.hu


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.