Új utak és parkolók a 2-es terminálon

Új útburkolat és immár több száz felújított parkolóhely várja mától a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljának utasait és kísérőiket. Az új terminálépület átadását követően a 2-es terminál rövid távú- és gyorsparkolóját is rendbe hozta a légikikötőt üzemeltető cég.

A parkolók és az utasforgalmi épületekhez vezető út felújítását a SkyCourt kivitelezésével is megbízott KÉSZ Kft. végezte el. A szegedi központú cég a Budapest Airport megbízása alapján két hónap alatt fejezte be a felújítási munkálatokat, amelyek eredményeként közel 10 ezer négyzetméternyi közút és parkoló terület várja a 2-es terminálra érkezőket.

A KÉSZ elsőként az ún. „rövid távú parkolóban” található, korábbi építési és felvonulási területét állította helyre. Ezt követően a 2-es terminál indulási szintjén található 88 darab gyorsparkoló helyet adta át az üzemeltető, míg az érkező szint előtti területet várhatóan június elején nyitja meg a Budapest Airport. A felújítási munkálatok során a kivitelező több mint 600 köbméter aszfaltot fektetett le, több ezer négyzetméternyi parkoló felületet és új útburkolati jeleket festett fel, valamint új közúti jelzőtáblákat helyezett el.

A parkolók és a teljes közúti előtér felújításával párhuzamosan, a SkyCourt (Égi Udvar) átadását követően megkezdődött a két korábbi terminálépület belső rekonstrukciója is. A 2A és 2B épületek „ráncfelvarrását” azért határozta el a repülőteret üzemeltető cég, hogy a szomszédos terminálszárnyak is alkalmazkodjanak a központi utascsarnok, a SkyCourt  minőségéhez és műszaki színvonalához.   


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.