Új utasforgalmi rekord a Budapest Airporton

Újabb rekordot döntött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma. Mintegy 300 ezerrel többen utaztak 2019 harmadik negyedévében, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Július eleje és szeptember vége között 4,7 millió induló és érkező utazó használta a repülőtér termináljait, amely ismét egy erős, európai átlag feletti növekedést jelent, de a korábbi évekhez képest lassulás látszik. A Budapest Airport forgalma a várakozások szerint idén elérheti a 16 millió utast, ami azt jelenti, hogy az elmúlt hat évben közel a duplájára nőtt az utasszám. Ez egész Európában példa nélküli.

Az év legforgalmasabb hónapjaiban, júliusban és augusztusban 1,6 millió feletti havi forgalmat regisztrált a Budapest Airport, és szeptemberben is 1,5 millió fölötti volt az utasszám. 2018-hoz képest 6,8%-ot nőtt a harmadik negyedév forgalma, ami a korábbi évekhez képest kisebb bővülést jelent. Nagyobb arányban nőtt a Schengenen kívüli forgalom, ez a szegmens 8% fölötti bővülést ért el, míg a schengeni irányba induló vagy onnan érkező utasok száma 6,1%-kal emelkedett.

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „A forgalomnövekedés továbbra is stabil és meghaladja az európai átlagot, de már nem olyan robbanásszerűen gyors, ahogy azt az elmúlt négy-öt évben tapasztaltuk. Ez a növekedés kezelhető a repülőtér számára, és eközben nagy hangsúlyt fektetünk a szolgáltatás minőségének növelésére és az utasélmény javítására.”

 

A repülőgép fel- és leszállások számában valamivel szerényebb mértékű volt a növekedés; a harmadik negyedévben átlagosan havi 11 570 körül alakult a repülési műveletek száma, ami még mindig alatta marad a 2006-os, vagyis 13 évvel ezelőtti, 12 ezernél is több fel- és leszállásnak az év ugyanezen időszakában.

Pozitív fejlemény, hogy a menetrend szerinti járatoknak már közel 10 %-át a jelenlegi legmodernebb utasszállító típusok, az Airbus A320 és A321 neo változatai szolgálták ki, amelyek zajterhelése közel 50 százalékkal alacsonyabb a korábbi modellekéhez képest, valamint nitrogén-oxid-kibocsátásuk is 50 százalékkal kisebb az elődjeikhez viszonyítva. Ez a légitársaságok részéről komoly fejlesztést jelent, hiszen ezek a típusok alig 1-2 éve jelentek meg a piacon.

A városok listáját továbbra is London vezeti toronymagasan – a brit főváros és Budapest között utazik minden tizedik utas a Liszt Ferenc repülőtéren. Az útvonal népszerűségét jól jelzi, hogy idén már mind a hat londoni repülőtérre közlekedik menetrend szerinti járat; jelenleg 5 légitársaság heti 115 járatpárt (oda és vissza) üzemeltet ezen az útvonalon. Londont közvetlenül Frankfurt, Párizs és Brüsszel követi, az ötödik helyre pedig Tel Aviv ért fel.

 


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.