Új vasúti transzfer Amszterdam és Brüsszel között

A Holland Királyi Légitársaság és a Thalys együttműködésének köszönhetően új vasúti transzfer járatok érhetők el Amszterdam és Brüsszel között, így a KLM-nek naponta eggyel kevesebb légi járatot kell a két város között üzemeltetnie.  

Az együttműködés célja, hogy minél többen vasúton közlekedjenek a két város viszonylatában, mivel Amszterdam és Brüsszel között szinte minden KLM-utas a schipholi repülőtéren járatot vált.

A KLM a járvány előtt opcióként már elérhetővé tette Brüsszel és Amszterdam között a gyorsvasúti alternatívát, ezzel akkor az utasok 20-25 százaléka élt. A most bejelentett lépésekkel az ő kiszolgálásukat igyekszik a két társaság javítani.

 

Az utazási élmény nagyon hasonló lesz ahhoz, amit a holland légitársaság utasai megszoktak: a honlapon mindkét járatra el lehet végezni az utasfelvételt, ugyanolyan beszállókártyát kapnak, és a járatokkal kapcsolatos információkról is a megszokott formában értesülhetnek.

A mostani próbaidőszak október 29-ig, vagyis a téli menetrendváltásig tart és a korábbinál szélesebb választék áll az utasok rendelkezésére. A Thalys gyorsvasúton mostantól minden nap egy délutáni járatpár érhető el, ezek menetideje mintegy másfél óra. A tapasztalatok fényében a jövőben még több vasúti járat menetrendbe állítása várható nem csak Brüsszel, de több európai nagyváros felé is.

A gyorsvasúttal korábban létrejött együttműködésben ez az első fontos és konkrét lépés. Ugyanakkor a KLM, a holland infrastruktúráért felelős minisztérium, a schipholi repülőtér, a ProRail, valamint a holland állami vasúttársaság között 2020-ban létrejött megállapodás végrehajtásának fontos része is. Ennek az akciótervnek az a célja, hogy a gyorsvasút reális alternatívát kínáljon a 700 kilométernél rövidebb légi járatokkal szemben.

Boet Kreiken, a holland légitársaság utasélményért felelős alelnöke azt mondta, az új termék az első megvalósuló elképzelés az akciótervből, a partnerekkel együtt azon dolgoznak, hogy gondtalan utazásban lehessen része az ügyfeleknek.

 

 

Forrás: KLM – Holland Királyi Légitársaság


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.