Új vezérigazgató az easyJet fedélzetén

Az easyJet brit fapados légitársaság Carolyn McCall személyében új vezérigazgatót nevez ki.

Andy Harrison, a légitársaság eddigi vezérigazgatója tavaly júniusban jelentette be távozását. Carolyn McCall már eddig is sikeresen bizonyított operációs területen a gyorsan változó on-line fogyasztói piacon, valamint széles körű kormányzati és lobbi tapasztalattal rendelkezik. A veterán média guru átpártolása a repülés területére meglepő, hiszen Carolyn McCall a Guardian Media Group vezérigazgatói posztjáról távozik.

Carolyn McCall - aki egyébként a légi ipar kevés női vezérigazgatója közé fog tartozni - várhatóan 2010 nyarától fogja betölteni új pozícióját. Carolyn McCall vezérigazgatói kinevezését követően elmondta: “Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan társaság vezérigazgatói székébe ülhetek, amely hatalmas eredményeket ért el az elmúlt 15 évben, valamint megalapozta vezető szerepét Európa legnépszerűbb útvonalain.”

Sir Michael Rake, az easyJet elnöke a kinevezés kapcsán így nyilatkozott: „Nagy örömmel üdvözöljük Carolynt az easyJet fedélzetén. A kiválasztási folyamat során a választás egyhangúan esett az erős és remek stratégia képességekkel rendelkező McCall-ra.” Carolyn McCall többek között 2005. márciustól 2008. ápriliságig a Tesco-nál, valamint a Lloyds Bank Csoportnál 2008. októbertől 2009. decemberig volt az igazgatótanács tagja.

Carolyn McCall rövid karrier összefoglalója:

2006 – Guardian Média Csoport csoport-vezérigazgató
2000 – 2006 Guardian News and Media vezérigazgató
1995 – 2000 Guardian napilapok kereskedelmi igazgató
1986 – 1995 különböző pozíciók a Guardian Média Csoporton belül

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.