Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Az új célkitűzés egy jelentős lépés a Wizz Air környezetvédelmi stratégiájában, amelynek eddig is részét képezte a SAF-technológia támogatása. A légitársaság átfogó iparági fellépést szorgalmaz, és kéri a politikai döntéshozókat, segítsék a zöld üzemanyag minél szélesebb körű terjesztését.

A légitársaság a 2030-ra vonatkozó vállalását partnerével, a brit Firefly vállalattal közösen jelentette be egy sajtótájékoztató keretében.

Annak érdekében, hogy a fenntartható repülőgép-üzemanyaggal kapcsolatos kutatás-fejlesztést támogassa, tavaly, a légitársaság története során először 5 millió font – tehát több mint 2,1 milliárd forint – értékben fektetett be a bioüzemanyag-gyártó vállalatba.

A törekvések elősegítik azon kötelezettségvállalásukat, hogy 2030-ig további 25 százalékkal csökkentsék az utaskilométerenként számított szén-dioxid kibocsátását, és megerősítik a légitársaságot, mint a fenntarthatóság kérdésében utat mutató piaci szereplőt.

Mint közleményükben ehhez hozzáteszik, folyamatosan fiatalítják flottájukat: a legmodernebb technológiájú repülőgépeket használják és kiemelt szempontként kezelik járataik telítettségét, hogy ezáltal is fenntarthatóbb legyen működésük.

Airbus A321
Airbus A321
Fotó: Wizz Air

A Firefly vállalatba történő befektetésünk, amely évente 100 000 tonna szén-dioxid-egyenértékkel csökkentheti az életciklusonkénti kibocsátást, megerősíti elkötelezettségünket, hogy 2030-ra általánossá tegyük a SAF használatát a működésünkben. Törekvésünk megvalósításához azonban nagyobb fokú SAF-gyártás és -felhasználás szükséges a légi iparban 

– mondta Yvonne Moynihan, a cég vállalati és ESG-felelőse.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.