Utasbiztonsági ellenőrök versenyeztek a budapesti repülőtéren

Ismét egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a Budapest Airport, miután az 1. Terminál épületében megrendezték az első nemzetközi utasbiztonsági ellenőr versenyt. Az ötlet a Budapest Airport biztonsági területen dolgozó szakembereinek kezdeményezésére valósult meg, akik tavaly már hasonló „háziversenyen” mérték össze tudásukat. 

Az elmúlt napok megnövekedett biztonsági és készültségi rendszabályai szerte Európában különös aktualitást adtak a Budapest Airport által szervezett I. Nemzetközi Utasbiztonsági Ellenőr Verseny megrendezésének. A tavalyi házi premier után immár sok külföldi szakember is eljött Budapestre, hogy számot adjon a repülésbiztonság garantálása terén elért felkészültségéből. A keddi versenyen háromfős csapatokkal indultak a hamburgi, a prágai, a ljubljanai, a tiranai és természetesen a házigazda Budapest Airport szakemberei.

A háromlépcsős versenyen először a poggyászátvilágító berendezés száz képe közül kellett kiválasztani azt a húszat, amelyek tiltott vagy a repülés biztonságára veszélyes eszközöket jelentenek. Utána szakmai-elméleti felkészültségből kellett számot adniuk a versenyzőknek, végül délután ún. szituációs feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak. Itt egy-egy versenyzőnek öt perc alatt kellett sikeresen megtalálnia egy utas ruhájában és a poggyászában elrejtett tiltott tárgyakat. A versenyfeladatok összeállításában és a feladatok sikeres megoldásában a Budapest Airport védelmi szakértői mellett részt vettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Légiközlekedés Védelmi Osztályának vezetői is.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a dolgozóink által kitalált kezdeményezésből mostanra komoly, nemzetközi szintű szakmai verseny lett, ami tovább növeli a repülés és a repülőtér biztonságát.” – hangsúlyozta Johan Merten, a Budapest Airport biztonsági igazgatója. Hozzátette: „A versenyre valamennyi résztvevő repülőtér legjobbjai jöttek el és részvételükkel is megerősítették, hogy az utasok és a légitársaságok a lehető legmagasabb szintű biztonságra és védelemre számíthatnak Európában. Reméljük, hogy a mai versennyel egy nemzetközi szakmai versenysorozatot indíthattunk útjára.”


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.