Visszafoghatatlanul nő a pozsonyi repülőtér forgalma

Erőteljesen nőtt a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtér utas- és teherforgalma egyaránt az idei év első negyedévében a tavalyihoz képest - derült ki a légikikötő sajtóosztályának közleményéből.

A pozsonyi repülőtéren 2016 első három hónapjában csaknem 298 ezer utas fordult meg, 38 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban a teherforgalom is nőtt, éves szinten 18 százalékkal, 5358 tonnára emelkedett. A vizsgált időszakban a légikikötőben lebonyolított repülőgép-landolások és -felszállások száma megközelítette az ötezret, ami 15 százalékos növekedés éves szinten.

A BTS aktuális eredményei megerősítették a légikikötő többéves - 2008 óta tartó - forgalomcsökkenési trendjének megfordulását. Ez először a tavalyi éves adatok nyilvánosságra hozatala után mutatkozott meg, az idei első negyedéves statisztikák pedig már a forgalomnövekedés ütemének gyorsulását mutatják.

A közlemény idézi Ivan Trhlíket, a pozsonyi repülőtér vezérigazgatóját, aki közölte: a pozsonyi repülőtér forgalma visszafoghatatlanul nő, és ha nem áll be jelentős változás a geopolitikai helyzetben, a BTS készen áll arra, hogy 2016-ban forgalma elérje a kétmillió utast.

A pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb, egyetlen, európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője. A BTS 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. A közel 540 alkalmazottnak munkát adó repülőtér az utasforgalom tekintetében eddigi legjobb évét 2008-ban zárta 2,2 millió utassal. Ezt követően forgalma folyamatosan csökkent, ez a folyamat csak tavaly állt meg.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.