Visszatér az Uber Magyarországra

Az amerikai cégnek 2016-ban kellett elhagynia a fővárost, miután a kormány olyan változtatásokat hajtott végre a szabályozásokon, amelyeknek nem tudott megfelelni.

2024. április 16-án hivatalosan is lezárult a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál a hivatalos jóváhagyási folyamat, amelynek eredményeképpen elhárultak az akadályok az Uber piacra lépése elől és várhatóan nyár elején újraindul az utazásmegosztó szolgáltatás. - derül ki a Portfolio cikkéből.

Mint írják, Kardos Eszter elmondta, már csak napok kérdése és jelentkezhetnek a sofőrök. "Célunk, hogy idén ezernél is több Uber sofőr legyen Budapesten. Csak hogy tágabb képet adjak, globálisan több százezer taxisofőrnek biztosít kereseti lehetőséget az Uber applikációja. Európában és a Közel-Kelet országaiban az Uber-utak több mint 10 százalékát taxisofőrök teljesítik, és a számuk egyre csak növekszik."

Várhatóan nyáron tér vissza az Uber
Várhatóan nyáron tér vissza az Uber
Fotó: depostiphotos

Az Infostart információi szerint az Uber a Főtaxival közösen tervezi a magyarországi piacra lépést. Azt ígérik, hogy a sofőrök számára az ajánlat "versenyképes lesz", az elsőként csatlakozó sofőrök járnak majd a legjobban. Az Uber.com-on indul majd minden.

Úgy tudni, azért döntöttek a budapest visszatérés mellett, mert vezetőváltás történt az Ubernél, ami a taxisokkal való új szövetséghez vezetett, és ezáltal szerte a világon, például Párizsban, Rómában és New Yorkban hatékonyabb lett a lakossági közlekedés.

Telefonon is lehet majd rendelni, de a sofőrök és az utasok pontosan ugyanazt az Uber-applikációt használják majd Budapesten, mint bárhol máshol a világon, és az Uber applikációja olyan biztonsági funkciókkal támogatja az utazást, mint GPS-követés, a biztonsági eszközkészlet, az utazás megosztása és ellenőrzése funkciók.

Az Uber Reserve funkció által lehetősége lesz az utasoknak egy utazást előre megrendelni, vagy épp egyszerűen megosztani a viteldíjat egy másik utassal a Split Fare funckió segítségével. Lehetőség lesz továbbá a sofőrrel való egyeztetésre egy névtelen telefonszám használatával, és ha az utazás során, előtt, vagy után bármi probléma merülne fel, az Uber appban magyar nyelven is elérhető ügyfélszolgálat lesz az utasok gyors segítségére.- olvasható az Infostart.com-on.

Ahogy a cikkben írják, a  partnerségben az Uber csapata az F Mobilitás helyi tapasztalataira és lokális tudására épít. Olyan feladatokban támaszkodik majd rá, mint a diszpécserszolgáltatás vagy a sofőrpont működtetése.

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.