Visszatérhetnek a légitársaságok Gatwick déli termináljára

Több légitársaság is jelentősen bővítette kínálatát, ezért március végétől ismét fogad utasokat az Egyesült Királyság második legforgalmasabb repülőterének déli terminálja - írja az AIRportal.hu.

A Gatwicket üzemeltető társaság közleménye szerint a nyári menetrendváltástól lesz újra elérhető az épület, közel két évvel az után, hogy 2020. június 15-én a koronavírus-járvány okán bevezetett utazási korlátozások miatt lezárták. A forgalom fellendülését segíti az is, hogy péntektől eltörölték a királyságba érkező oltott turisták tesztelési kötelezettségét.

A brit “zászlóvivő” légitársaság 35 európai célállomásra indítja újra járatait Gatwickről, fapados testvére, a Vueling öt új célállomást és plusz három itt állomásoztatott gépet jelentett be.

A Wizz Air 18 új útvonalat kínál majd a Londontól délre fekvő repülőtérről, és a legtöbb résidővel rendelkező Easyjet is bővítette kínálatát.



Gatwickről a nyári időszakban 30 hosszútávú járat érhető majd el, többek közt New Yorkba, Tampába, Bangkokba, Dubajba, a Karib-térségbe és Kanada több városába is.

A repülőtér arra kérte az utasokat, hogy akiknek március 27-e utáni időszakra szól a jegye, mindenképpen ellenőrizze, hogy melyik terminálból indul a gépre.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.